2.

Hello,a nevem Brooke Miller.18 éves vagyok,a nagymamámmal lakom.
Fehéres-szőke hajú,nagyon világoskék szemű,magas,mellben picit lapos lány vagyok.
Az anyám 15 évesen szült meg,iszik,drogozik,így érthető,hogy a mamám a közelébe sem enged.
Az apám gyáva módon elhagyta az anyámat ahogyan szóba kerültem,szóval őt sem ismerem.De senki se sajnáljon!Csodás az életem,nem szenvedtem semmiben sem hiányt.Főleg,hogy a mamám egy isten,nála jobb nevelőt keresve sem találhattam volna.Most fogom elvégezni a középiskolát,divattervező szakra megyek az egyetemre.
És az életem?!Hát az annyira átlagos,hogy már különleges.
Semmilyen szerelmi ügyem nem volt,nem keverettem balhés ügyekbe.Csak voltam.A suliban én voltam a csendes,a "Jégkirálynő".Senkit sem érdekelt,hogy ki vagyok én,csak az,hogy milyen a külsőm.Tipikus 21.ik szászad(taps taps emberiség).
Ó,az évek során hány fiú mászott rám!Emiatt is szigeteltem el magam minden fiútól.Egyébként sincs időm rá,lefoglal a rajzolás,a tanulás és....na,minden más egyéb dolog.Bár gáz,hogy a mamám oltogat,hogy nincs pasim,de ez lényegtelen.
Az az esemény ami megváltoztatta az életem,filmszerűvé,és valamire valóan érdekessé tette a "látomásom",és annak következménye.8 éves voltam.A mamám édesen illatozó epres-piskótát sütött a Chanel magassarkújában,én pedig a parkban játszottam.Gyönyörű nap volt,a tavasz frissítő illata bekúszott az orromba.Gumicsizmában,egy babával a kezemben sétáltam,mikor legyökerezett a lábam.Hirtelen elhomályosult a látásom,mintha nem is a saját testemben lennék.Gomolygó füst takarta el a látásomat,néhány pillanatig mintha ájult állapotba lettem volna.Hirtelen egy fiút láttam,és három fekete ruhás alakot.A arcukatt nem láttam,koruk,nemük megállapíthatatlan volt.A fiú akkor 18 körül lehetett.Lögdösték,verték és orditoztak vele.El akartam futni,de nem bírtam megmozdulni.Semmilyen életfunkciót nem voltam képes akkor véghez vinni,igazából nem is én voltam ott,csak a tudatom.A testem más helyen járt.
A fiúnak folyt az orrából és a füléből a vér de csak gúnyosan mosolygott,egy ütésnél néha felszisszent,ilyenkor eltorzult az arca.Sajnáltam őt.
-A pokolra szállsz angyal!- sziszegte a fogai között az egyik férfi és ellökte a fiút.
-Legalább majd találkozhatunk minden nal!-vigyorgott a fiú és kiköpte a vérét.A férfi állatiasan morogva a falhoz lökte a szőkét,és szinte köpte a szavakat:-A tűzzel játszol angyal!Michael nem fog örülni ennek!És,hogy tudd,megölhetlek-hörögte vészjóslóan.
-Michael imád engem.És ölj meg ha akarsz,most legalább kiderült,hogy találkozunk e még!-válaszolta a fiú.Egy másik alak felmordult.Egy kést ránrott elő és az"angyal' nyakához szorította a pengét.
-Nem fogod fel a szavaid súlyát angyal!De hidd el,élvezni fogom mikor kiontam azt a tiszta véredet!-morogta.A fiú gúnyosan felnevetett.
-Legalább megmoshatod a kezed Isten vérében.Becsüld meg,mert az én vérem kiváltság.-mondta büszkén.A csuklya alatt a férfi szeme haragosan villant és egy másodperc töredéke alatt a fiú mellkasába mélyesztette a pengéjét.Mosolya kisértetiesen ráragadt arcára.A férfi a fiú ernyedt testét elengedte,ami nagy puffanással terült el a földön.Utána mindgyájan eltűntek.Kitisztult a látásom,és újra a parkban voltam.Már nem is emlékszem mit tettem azután.Azthiszem,újra és újra megnéztem a jelenetet.Ahogy ráléptem a bizonyos pontra mintha megnyomtam volna a viszajátszó gombot.És bizony megszerettem a fiút,mamár élni sem tudnék anélkül,hogy ne jöjjek ki.Hiányzik az egésznek a látványa.Így azóta minden nap kijárok,mert mikor arra a földterületre lépek újra átélem emlékeimet.