7.

Boo az ölemben dorombolt.A gondolataimba merülve simogattam a szobáman csukott ajtó mögött.Bármennyire imádom a nagymamámat,valahogy az elmúlt napokban nem tudtam elviselni a közelségét.Most Lukera vártam,örültem,hogy kimozdulhatok itthonról,és elszabadulhatok ebből a nyomasztó közegből.Alig vártam már,hogy megint elmerülhessek az angyalok világában.Vagyis a mi világunkban.Még mindig nem tudtam elhinni.Angyal.Ilyenkor mindenki Isten koszorújára,a glóriás,szárnyas,fehér ruhás,göndörhajú teremtményekre gondol.Nos,én egy magas,mellben picit lapos,egyenes szőke hajú,átlag csaj vagyok fekete ruhákban.Mégis angyal vagyok szuper képességgel,amit még nem tudunk nevén nevezni,mert csak egy dologban nyilvánult meg.Hamarosan szárnyam nő,harcolni fogok fekete szárnyú angyalokkal,és misztikus életet élek Luke-al.Ez két nappal ezelőttig elképzelhetetlen volt.Fluffy hirtelen felkapta a fejét,és égnek meredő szőrrel az ajtóra meresdt.Luke éppen az ajtón settenkedett be,meg sem hallottam.

-Luke?!Te hogy jutottál be?A nagyi nincs is itthon!-képedtem el.
-Felhasználtam a szuperképességem!-vigyorgott.Még mindig nem árulta el a sajátját,bármennyit bosszantottam vele múltkor.
-De gyere mielőtt Elizabeth ideér!Megölne ha tudná,hogy a Szállásra viszlek!-ragadta meg a kezem,és húzott fel az ágyról.Ősöreg macskám szinte kirepült az ölemből.
-Te nem is szóltál neki?-ijedtem meg,miközben húzott lefelé a lépcsőn.Pajkos mosollyal nézett fel rám.
-Kiment a fejemből.De ráér akkor megtudni mikor hazahozlak!-vigyorgott.A szememet forgattam.A mamám őrjöngeni fog.Kituszkolt az ajtón továbbra is a kezemet szorongatva.Hirtelen elkezdett futni maga után ráncigálva engem.Néha kicsit elegem van az Angyalfiúból,már ha lehet így nevezni.
-És hogyan lehet odajutni a Szállásra?Metróval?-gúnyolódtam.Hirtelen megállt én pedig a hátának csapódtam.Nyomban lehervadt a vigyorom.
-Nem éppen.-bámulta gondterhelten az eget.
-Nézd az embereket,csak úgy tudunk a Szállásra menni,ha senki sem figyel minket!A sötét angyalok mindenhol ott vannak...-suttogta.Fél percig figyeltem az embereket,de jobban lekötött az,hogy egy aranyozott,ósdi iránytűt tart a kezében.
-Mit csinálsz?-kérdeztem suttogva,és a válla felett áthajolva nézni a kezében tartott patináns iránytűt.
-Én most éppen azt élvezem ahogyan a melled nekinyomódik a hátamnak,viszont neked az emereket kéne figyelned!-fordult meg,és mondta tetetett számonkéréssel.
Gyorsam a karomat a mellkasom köré fontam és kiöltöttem a nyelvem Luke-ra.Ő nem zavartatta magát,röhögve hátatfordított.Duzzogva néztem a járókelőket,és már egészen belefeledkeztem a "munkámba mikor Luke vállon ragadott.
-Gyere!-húzott maga után.
-Nem kell ráncigálni,tudok járni!-hisztériáztam.Luke ügyet sem vetett rám,gyorsan besurrant egy sikátorba.Megjegyzésként:fogalmam sincs hogyan tud ilyen csendben járni bakancsban.Én alig tudtam megemelni a lábamat a nehéz cipőben.Szóval gyorsan,és hangosan Luke után "suhantam" a sötét sikátorba.Előszőr félhomály volt:a Nap fénylő sugarai alig jutottak be az omladozó falak közé.Szemét és kosz borította a földet,a szemeteskukák csordulásig tele.Ahogy egyre beljebb értünk egyre elhaltak a külvilág zajai,csak hátborzongató kutya(vagy farkas)ugatás törte meg a néma csendet.Már csak azt vártam mikor kerülnek elő drogdrílerek,és különféle gengszterek aranyláncal a nyakukban.Értelmes gondolkozásomat Luke forró kezének érintése szakította meg:hosszú ujjait ráfűzte az enyémekre és megszorította azokat.
-Jól vagy?-kérdezte őszinte érdeklődéssel a szemében.Sejthette,hogy mindentől paranoiás vagyok a látomásom miatt.Nem féltem de nem is voltam halálosan jó kedvemben.A hallgatásomat Luke nemnek értelmezte.
-Csak nem félsz?-kérdezte gügyögve.-Megvéd Luke bácsi nefélj.-csípte meg az arcom.
-Paraszt!-löktem el röhöve a kezét.Hirtelen elkomorodott,és elengedte a kezemet.
-Gyere,már várnak ránk.-mondta,és elkezdett tovább menetelni.
-Ööö...pontosan...kik várnak ránk?-kérdeztem zavartan.Luke elmosolyodott.
-Majd meglátod!-mondta mindenttudó mosollyal.-De hidd el szeretni fogod őket.-.
-És azok az "Ők",milyen lények?Vámpírok,zombik,vagy estleg...démonok?!-irronizáltam.
-Nagyon vicces vagy.-grimaszolt Luke.-Csak azt nem tudom,hogy a koboldok hogyan fogják értékelik a humorod!-vigyorgott.
-Vannak kobodok?!-tátottam el a szám.
-Igen,eggyütt élnek a sellőkkel.-nézett rám Luke lesajnálón.
-Ha ha,Mr.Szarkasztika,inkább odaérhetnénk már.-mondtam vörös fejjel.Aztán csak ment és ment...míg végül megállt az eggyik szeméthegy előtt.
-Nőké az elsőbbség!-vigyorgott.
Megilletődtem.
-Mit akarsz?Másszam meg?Vagy mit csináljak vele?!-tettem csípőre a kezem.
-Látszik,hogy sosem angyalkodtál.-húzta el a száját és kezdett el ásni a szemétben.
Követtem a példáját,bár fogalmam sem volt mit csinál.
-Sorry,de az "angyalkodást" az emberek egy picit máshogy képzelik el.-grimaszoltam.
-Például?
-Háát pl...fehér ruhákban járunk,göndör a hajunk,és egy felhőn ülünk.-soroltam amik először eszembe jutottak.Hirtelen közelebb lépett hozzám,és vészjóslóan nézett rám.
-Egyáltalán nem ilyen az élet Brooke,ez nem Disney-land.Véres és kemény háborút vívunk túlerővel szemben.Az angyalok napjai meg vannak számlálva.-mondta vészjósló hangon,és miközben beszélt a szeme haragos tenger színűvé sötétedett.
-És...mit tudunk tenni ezellen?-suttogtam.Nem akartam,hogy kihaljunk.
-Két dolgot tehetünk Brooke.Harcolunk az utolsó pillanatig,vagy feladjuk,és vége lesz az angyalok korának.Ez így megy nálunk.-mondta egyszerűen,és mintha valamit talált volna a szemétben,felcsillant a szeme.
Egy fogantyút húzott ki a szemétből.
-Készülj fel!-mosolygott és lenyomta a fogantyút.Egy pillanatig nem történt semmi,de aztán hirtelen a szemét mögötti földön megjelent egy ajtó.Luke csalogatóan felém nyújtotta a kezét.Követtem.Az egész olyan volt mint egy pince.Lefelé haladtunk teljes sötétségben.Luke pulcsijába kapaszkodtam,aki a telefonjával világított.
-Megmondtam Tomnak,hogy cserélje ki a villanykörtét!-zsörtölődött.
-Ki az a Tom?-kérdeztem.
-Majd megismered.-mosolygott.
-Ma nem leszünk sokan,szóval nem fogsz mindenkivel találkozni.A lényeg az,hogy pár emberrel vigyáznod kell.Például Alisonnal.Majd meglátod miért.-vigyorodott el.
Éppen kérdeztem volna,hogy ki a csuda az az Alison,mikor egy vaskapuhoz értünk.Nagyot nyeltem,amit Luke észrevett, bátorítóan elmosolyodott,és lenyomta a kilincset.A hirtepen beözönlö fény elvakított,mégis amit először megláttam egy vörös lobonc volt,és egy éles sikítás ami a nevemet formálta.
Aztán mire észbekaptam valaki rámugrott.
-Brookeeeee!-visította valaki a fülembe.Hirtelen eltolt magától.
Középmagas,szeplős lány volt élénkvörös hajjal.Barátságos meleg szemével kedvesen méregetett.
-El sem hiszem,hogy találkozunk!-ugrált.-Sokat hallottam rólad Brooke!Luke folyton folyvást rólad beszél-vigyorgott Luke-ra,aki csak a fejét fogva röhögött.-Jajj elfelejtettem,a nevem Alison,barátoknak csak Alsie!-mosolygott rám boldogan.Ez a pozitív energia bomba engem is jó kedvre derített,akármennyire zavarban voltam.
-Szia,én is örülök...Alison.-
-Neked csak Alsie!Nem is tudod mennyire vártunk!Mindjárt körbevezetlek!-mondta.
-Ájj Alsie!Először is engedt,hogy picit magához térjen!-karolta át védelmezően a vállamat.Ahogy Alsie elhúzott szájjal arrébb állt,óriási tér tárult elém.Magasfalú terem volt,aranyozott kárpitu bútorokkal,festményekkel,tükrökkel,és sok angyalszoborral.A padló fehér köve,erős kontasztrot alkotott a teremben lévő fekete-arany bútorokkal,mégis lágy maradt az összhatás a kicsit kopott,türkisz-arany tapétának köszönhetően.Ám ami a legkiemelkedőbben csodálatos volt az épület plafonjai,ami üvegből volt,és amiből üvegből készült hatalmas csillár lógott le.Az plafonon beszűrődő napsugarak szikráztak a terem minden egyes pontján.Imádtam.Egyszóval leírva bámulatos volt az egész helyiség.Ahogy a bámulattól be tudtam csukni a szám,egyből körbenéztem.8 furcsa ruhás angyal bámult vissza rám mosolyogva.És akkor,abban a pillanatban úgyéreztem(később sajna nem mindig),hogy végre hazatértem.