A nyíláson keresztül hideg,párás levegő zúdult be a szobába,ami hátralibbentette a hajamat.Megborzongtam.El kellett jutnom a Szállásra,mindennél fontosabb volt,hogy beszéljek Luke-al.Meg akartam tudni mire gondolt Max,és ki kellett engesztelnem Luke-ot.
Az első emeleten volt a szobám,így amikor lenéztem,megszédültem.Haha,ironikus.Egy angyal tériszonyos.
Lelógattam az egyik fekete farmerbe bújtatott lábam,aztán a másikat.Koncentrálj,Brooke!-bíztattam magam.Éppen egy öngyilkos akciót készülök véghez vinni,ha most meghalok,sosem tudhatom meg az igazságot.
Oké,Brooke,menni fog!-suttogtam halkan.Csak simán legurassz,maximum eltörik a gerinced és tolószékes leszel!De, MUSZÁJ eljutnod!-bíztattam magam.Az esésre gondoltam,és arra,hogy szépen,puhán a földre érkezem.Mint egy angyal.
Egy.-Menni fog Brooke,ne félj!
Kettő.-Luke és Max miatt teszed!
Három.-ÚRISTEN,MEG FOGOK HALNI!!!-száguldoztak a gondolataim,aztán kiugrottam.Maximum 3 méter magasan volt az ablakom,mégis úgy éreztem: repülök.Szinte euforikus volt az érzés.Ahogy a hajam az arcom körül lebegett,ahogy a levegő sebesen száguldott el melettem...
Aztán kopp,seggre estem a harmatos fűben.
-Aaaau!-szisszentem fel,és dörzsöltem meg a fájó pontot.Szédülve felkászálódtam,és leporoltam magam.Aztán eszembe jutott,hogy elvileg ez egy titkos akció,és ha meglát a mamám lenyakaz,úgyhogy a falhoz lapultam.Óvatosan kidugtam a fejemet a fal mögül,szerencsémre a kert tiszta volt.Kis korom óta nem lopakodtam így,nagyonis úgy éreztem magam mintha egy kémfilmben lennék.Bekukkantottam az ablakon:a mamám éppen süteményt sütött,egy piros koktélruhában.Megkönnyebültem,hogy egy darabig nem veszi észre,hogy eltűntem.Aztán kicsit lehajolva futottam el az ablak előtt.Miután már távol értem a veszélyes zónától,nyugodtabban folytattam a sétát.Elterveltem,hogyan fogom kiengesztelni Luke-ot.Ám mikor a park mellé értem,megtorpantam.Egy hete nem voltam már.Azelőtt minden áldott nap bejöttem.Most is a szemem előtt lebegett a nyolc éves Brooke,copfba fogott szőke hajjal,óriási táskával a hátán,rózsaszín lenge ruhácskában egy óriási titok tudójaként,büszkén.Mindig suli után és előtt beugrottam egy öt percre,nem bírtam ki ha nem mehettem be.Féltem,hogy elszalasztom a lehetőséget.Nem is tudom mit jelentett nekem olyan fiatalon.
Megbűvölve sétáltam most be a kellemes hangulatú parkba.Hivogatott a szokásos helyem,úgy éreztem,ezer éve nem voltam már itt.A lábam önálló életre kelt,a szívem húzott.Lassan a betonra léptem.
Luke bátor tekintete.
A fekete csuklyás alakok.
A penge fémes villanása.
Luke utolsó lélegzetvétele.
A kifolyó karmazsinvörös vér.
A földre eső halott test.
Luke üveges pillantása.
Aztán vége.Mintha egy álomból ébredtem volna,feleszmélve tántorodtam hátra.Aztán egy bokorba hajolva elhánytam magam.Hogy miért?Persze,ezerszer láttam már,nyolc évesen sem hagyott mély nyomot bennem.Most viszont...már ismerem Lukeot,egészen más szemszögből láttam a dolgokat.Éreztem már az illatát,élőben láttam ahogyan röhög,ásít,beszél.És láttam meghalni,aztán feléledni.Igaz,nem régóta ismerem személyesen,de nagyon kötődöm hozzá,mintha...a bátyám lenne.És így nekem ez sok.Zihálva hajoltam fel a bokorbol,és töröltem meg a számat a pulcsin szélével.Izzadtam,és nem kaptam levegőt.Azthiszem,megint sokkot kaptam.Szép.
-Szia,Brookey drágám!-hallottam meg egy gúnyos hangot.Azt hittem egyedül vagyok,mikor idejöttem teljesen kihalt volt a tér.Viszont a hang ismerős volt.Sebesen pördültem meg a tengelyem körül.Egy középmagas,fekete,egyenes hajú lánnyal találtam szembe magam.Csuklya volt rajta,és a fejét lehajtotta,így csak a vigyorgó,sötétborvörös ajkait láttam.
-Öhm...Ismerlek?-tettem fel a kérdést.Nem volt szimpatikus,igaz,még nem láttam az arcát.Sőt minden bizonnyal... hányni is látott,szóval az unszinpátia kölcsönös lehet.És valahogy sejtettem,hogy nem civil.
-Óh,Brookey,te nem is láthattál engem!Pedig mindig veled voltam szívem!-vigyorgott.
-T...Tessék?-kérdeztem ijedten.Baljós érzésem támadt.
Ő csak vigyorgott és egyre közelebb lépdelt.Én meg hátra.Így ment ez a játék,míg valami keménybe nem ütköztem.Ijedten fordultam hátra,és néztem fel egy fiúra.Magas voltam,de ő...Lehetett kétméteres is.
Rajta is csuklya volt,ami ismerősen hatott,satuba szorította a gyomromat.
Ő is vigyorgott,és ha nem képzelődök picit morgott is.
Aztán oldalról is előlépett egy alak,kicsivel alacsonyabb a fiúnál.Neki nem tudtam meghatározni a nemét.Azonban...ismerős dèja-vu érzésem támadt.
Én lettem Luke.
-Mit akartok tőlem?-próbáltam utánozni Luke bátor viselkedését,de csak egy nyögés sikeredett tőlem.Bár az ellenséges pillantás hihető lehetett.
-Oh, Brookey de kis butuska vagy!Rendben,segítekek egy kicsit!-vigyorgott a lány,aztán előhúzott egy pengét.A fiú vészjósló hangon a feketehajú lányhoz szólt:
-Ruby!Nem ezért jöttünk.-morogta.A lány szájának mozgásából megállapítottam,hogy elgrimaszolta magát.
A fiúra néztem.
-Mi folyik itt?!-ismételtem meg magam bátrabban.-Mit akartok tőlem?-kérdeztem.
-Tudod mi a küldetésünk Brooke?-kérdezte a fiú.Akár barátságosnak is lehetett volna mondani a hangját,ha nem láttam volna a csuklya alatt a hideg tekintetét.
-Átállítani magunkhoz az angyalokat.De akit nem tudunk meggyőzni,....az meghal.-közölte egyszerűen.Most nem morgott.
-De miért engem akartok?Még a szárnyam sem nőtt ki,és...-mondtam,de a fiú a szavamba vágott.
-Évek óta figyelünk Brooke!Szerinted nem jöttünk rá a képességedre?!Ne feledd,előlünk nem titkolhatsz semmit!-morogta,és lépett olyan közel hozzám,hogy éreztem a hideg leheletét.Beláttam a csuklyája alá,fehéresszőke hajú,hidegkék szemű fiú volt.Hasonlítottak a tónusai hozzám.
-Mi jelentősége van a... képességemnek?-kérdeztem semmit sem értve.
-Valaki nagyon kis kiváncsi!Csak meg ne üsse a bokáját!-sziszegte a lány.Nem ügyeltem rá,inkább a fiúra figyeltem aki információkkal szolgálhatott.És persze arról is igyekeztem megfeledkezni,hogy ha valaki valamilyen csoda folytán meg nem ment,itt fogok meghalni.
-Ne becsüld le a képességed Brooke!Michaelnek szügsége van rá,a te erőd meg van írva a Nagykönyvben!Csodálatos ajándék,egy halálos fegyver,amit az angyalok oldalán nem tudsz kihasználni!-mondta.
-Azt sem tudom kik vagytok ti!Semmit sem tudok,mert mindenki titkolózik!-fakadtam ki.Mindenféle misztikus lény letámad,és közli,hogy én vagyok a halálos fegyver.Tök jó.
-Brooke,mi választ adunk a kérdéseidre!Csak velünk kell jönnöd!-felelte lágyabb hangon,és nyújtotta felém a kezét.
Nos,ilyen esetbe fontolóra kell venni,hogy mit tegyünk.Ha ellenkezünk,megölnek.Ez tuti,akármilyen "halálos fegyverek" vagyunk egyszerűen kivégeznek.Ha elmegyünk velük,akkor megtudhatjuk az igazságot,de átállunk a "Sötét oldalra",és az angyalok ellen leszünk fordítva.Semelyik sem egy jackpot választás.
-Ööö...és kik is a bukott angyalok?Hogyan lesznek bukott angyalok?-próbáltam húzni az időt,hátha történik valami.A lány prüszkölt,ő gondolom már inkább megölne.
-Nyilván ismered a Bibliát.És hallottál már Istenről és Luciferről.Tömören:Lucifer aki angyal volt, fellázadt Isten önkényuralma ellen,és Isten gyáva módon számüzette!Persze a Nagy Lucifer saját birodalmat épített magának,Isten még most is harcol ellene!Mikor elküldte a Mennyből,akkor is tudta,hogy Lucifer erősebb nála!-magyarázta bőszen,kipirosodott arccal.Igazán beleélte magát,már a csuklya is lecsúszott a fejéről.Jóképű,férfias vonásai voltak,de a szeme állatias,a szája kisfiúsan bájos volt.
Tovább folytatta:
-Mi Lucifer követői lettünk,mikor rájöttünk,hogy az angyalok téveszmében élnek.Fellázadtunk a diktatúra ellen,de mivel túl sokan követői annak a mocskos hatalomnak,a Pokolba kellett menekülnük.De eljött a mi időnk,és hidd el,ha nem állsz át,a képességed ellenére is meghalsz!-mondta.Szinte égett az arca a láztól.Összeszorult gyomorral halgattam az "előadását".
-És ha...megöltök minket,akkor...mit fogtok utána csinálni?-kérdeztem remegve.
-Az emberek alapvetően téveszmében élnek,azt hiszik,hogy az angyalok a jók.Nos,ezt megváltoztatjuk,elégetjük az összes bibliát,és ha szépszóval nem megy,erőszakkal kitöröljük az emberek fejéből az angyalok szót!-mondta lángoló tekintettel.
Féltem.Nagyon féltem,hittem a fiúnak,és valahogy éreztem,hogy ez be fog teljesülni.
-Még van egy kérdésem.Mire jó a képességem?-kérdezten félénken.
-Nem mondhatom el Brooke.De ennyit megmutatok.-nyúlt felém. Megfogta a kezemet,és a betonra húzott.
Az ő szemén keresztül láttan az egészet.Hát innen volt ismerős a hangjuk!Reszketve vártam,hogy a történet leperegjen előttem.Sokkal rosszabb volt,mint előtte az én szemszögömből látni.Megint rámjött a hányinger.A fiú elengedte a kezemet.
-Érted már Brooke?Bármit láthatunk egy adott tárgyon,felületen,és élőlényen amit megérintesz!Sőt más más szemszögből is!Érted már milyen csodálatos ajándék?-kérdezte lelkesen.
-De én más történeteket nem láttam!-ellenkeztem.Ruby az elmúlt percekben már harmadszorra prüszkölt.
-Túl sokat árulsz el Jason!Öljük már meg!-fújtatott.
-Nem ölhetjük meg,túl sok kincs lakozik benne!-lépett közel hozzám,és simított végig az arcomon.Megfagyott az ereimben a vér.Úgy nézett rám mint egy tűzben kovácsolt csodálatos kardra.Én voltam a fegyver,magyarul csak egy tàrgy.-És azért csak ezt látod,mert nem aktiválódott a képességed!-mondta ismét nekem.Aztán Rubyra nézett a vállam felett.
-Haggyuk itt!-mondta.Rubyn jól látszódott,hogy sokkot kapott.
-T..tessék??!!-kérdezte ledöbbenve.
-Mondom:hagyjuk itt!-ismételte magát unottan.
-Te megőrültél.Azt akarod,hogy visszamenjen az angyalokhoz,akik ezután úgy foglyák őrizni mint egy hímestojást?!Utána már nem tudjuk megkaparintani!-mutatott rám idegesen,és dobt le a csuklyáját.Nálam fiatalabbnak látszó,erősen kifestett,fekete szemű és hajú lány volt.Hófehér bőre erősen elütött a hajszínétől.Érdekes volt,hogy fekete hajában egy búzaszőke tincs volt.Nem tűnt festettnek.
-Igen,hagyjuk itt.Persze,...a szabály az szabály...-lépett közel hozzám,emelte fel az egyik tincsemet és szagolta meg.Megborzongtam.Aztán megfordult,és onnan beszélt Rubyhoz.
-Viszont a szabály aztmondja,hogy nem hagyhatjuk csak így itt...-mondta.Ruby erre gonoszan elmosolyodott.
-Akkor mit akarsz?Vágjam le a csuklólyát?-kérdezte lelkesen.Én azt hittem,menten elájulok.
-Dehogy is!-ráncolta a homlokát Jason.-Csak megadjuk neki a túlélési lehetőséget,és megmutatjuk az angyaloknak,hogy nem kímélünk meg senkit!-mondta.
-Vagyis?-értetlenkedett Ruby.
Jason meg sem hallotta,előrántott a csuklyája alól egy kést és felém lépett.Azthitten szívrohamot kapok.
-Nyújds a kezed!-parancsolt rám.A lágy hangjának már nyoma sem volt.
Félénken felé nyújtottam a karom,és körbenéztem.Sehol senki,a park teljesen kihalt volt.Ez az én formám.
Ruby értetlenkedve figyelte a jelenetet,a másik csuklyás pedig csak állt.Jack gyengéden feltürte a pulcsim ujját,és végigsimította a hófehér bőröm.Azzal a fülembe suttogott:
-Sajnálom,Brooke,de a szabály,...-
-Az szabály.-suttogtam én is beletörődötten összeszorított szemmel,
azzal Jason merőlegesen mély sebet ejtett az alkaromon.Felsikoltottam.Gyorsan elránrottam a kezemet,és magamhoz szorítottam mint egy csecsemőt.Éreztem ahogyan kibuggyan a vérem.Jason közönyösen bámult.Láttam egy kis szánalmat,és sajnálatot is a szemében,de többnyire érzelemmentes volt.
Ruby csípősen felnevetett,megragadta a karomat,és ő is megvágott,azonban gyorsan kitéptem a kezemet a szorításából.Ahogy körbenéztem nem volt menekülési lehetőségem,sarokba voltam szorítva,lassan elöntött a pánik.
Jason hátulról elkapott,és hosszú karjait a derekamra fonva satuba szorított.
Ruby lassan,ördögi mosollyal felém sétált.Kifeszítette a karomat,és elkezdte cafatolni rajta a finom bőrt.Néma sikollyan,és könnytelen könnyel tűrtem a kínzást.Úgy éreztem cafatolják a bőrömet.A forró ragacsos vérem eláztatta a pulcsimat,és szinte perzselt.Jason közben halkan nyugtadgatott,és simogatta a hajamat,amitől hányingerem támadt.
-Ruby,ne játszadozz!Nehogy elvérezzen!-mondta Jason összeráncolt szemöldökkel.
Ruby kelletlenül bedugta a véremtől ragacsos kést a csuklyája alá.
-Csak alkotok.-grimaszolt Ruby aztán a fejére húzta a csuklyáját,és még egyszer hozzám szólt:
-Nemsokára találkozunk,baby!-nyomott puszit az arcomra,és tűnt el a bokorban a másik alakkal.Jason még a fülembe suttogott:
-Mond meg Lukenak,hogy üdvözlöm!-mondta aztán elengedett.Félájultan zuhantam a földre,onnan láttam ahogyan Jason fejére húzott csuklyával eltűnik a szemem elől.Úgy feküdhettem ott mint egy roncs:két megsebzett karom kifacsarva hevert a testem mellett,a lábaimat már rég nem éreztem.Gyenge voltam,alig tudtam megmozdulni,mégis valahogy a látószögembe tudtam helyezni az egyik,erősen vérző karomat.Utolsó pillantásként,nyomtatott betűkkel ezt olvastam rajta:
Ő SZÉPEN MEGÚSZTA.DE AZ ANGYALOK,HOGYAN FOGLYÁK?-JÖVÜNK.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése