11.

-Palacsintát?-kérdezte a nagyanyám.Iszonyú mérges volt,mégis ezt felülirta az irántam érzett szeretete.Így csak hűvösen viselkedett velem,de ezt igazán értékeltem.
-Nem köszönöm.A kórházi palacsinta nagyon pocsék.-mentetten ki magam a papírízű koszt alól.Sosem szerettem a kórházakat,olyan hidegek és szakszerűek.Nincs bennük semmi...emberi.Maximum a kicsit repedezett plafon a szobámban,és a kopott paplan.Vakítóan fehér helyiség,kényelmetlen vasággyal,soha meg nem szűnő csipogással,aggódó rokonokkal,és három dobozos narancslével.
-Rühellek itt lenni.-mondtam a mamámnak.Már két napja itt rostokolok,igaz az egyiket ájultan töltöttem.Ő idegesen prüszkölt.
-Nem lennél itt,ha betartottad volna a szabályokat!-mondta szigorú arcal.Idegesen megigazgatta tökéletesen álló Marilyn Monroe-haját,és leporolta a blézeléről a láthatatlan porszemcséket.Nem válaszoltam,tudtam,hogy belül tombol,nem lett volna értelme veszekedni vele.Örültem ha egy fejmosással megúsztam.Viszont büntetésként szolgált,hogy mamám nem engedte be Lukeot,sem a többi angyalt.Sőt,élvezettel figyelte ahogy ácsingózom minden mozdulatra,mikor kinyitódik az ajtó.Pedig az orvos szerint féltucatnyi kamasz szállta meg a várót mikor bekerültem.Egy hajléktalan talált meg,és ő kért először segítséget(mostantól áldom a csöveseket,és adakozni fogok).A nővértől szedett értesüléseim szerint pedig ma már csak Max,Luke,Alsie,Ash,és Calum maradt bennt.Azt mondta a nővér,hogy a "zöldhajú" elment kajáért,amit kő-papír-ollóval döntöttek el.
És ez nagyon jólesett.Mármint nem a kaja,és nem is a furcsa kiválasztási mód,hanem az,hogy most is itt kuksolnak,mikor tudják,hogy úgysem jöhetnek be.Pedig tényleg jólvagyok!Igaz,az orvos szerint elég sok vért vesztettem,és körübelül ötven műanyag cső lóg ki a karomból,de semmi bajom!Bár a karom sosem lesz olyan szép mint vot,Ruby szinte belevéste azt a pár szót.A mamám mikor meglátta szó szerint majdnem elájult .Szerencsére sikerült beadni az orvosoknak,hogy megtámadott valami drogos banda,(akit most köröznek a rendőrök),de a nyomai szerintem örökre meg fognak maradni,és nem csak a karomon,hanem a fejembe is.De a legnagyobb baj ez legyen.
-Mrs.Miller!Most már beengedi a kamaszokat?Szó szerint tombolnak,és elkezdtek kínai kaját enni a váróban!-panaszkodott a nővérem,bár a szája szegletében ott bujkált a mosoly.
Felcsillant a szemem.
-Mama kérleeeek!Kérlek engedd be őket!-kérleltem.Összekulcsoltam a bekötözött kezeimet és kikutya szemeimet elővéve szomorúl pillantást vetettem a mamámra.
A mamám összeszorított szájjal halgatott,és a kezét a térdére fektette.
-Jajj,Mrs.Miller,engedje már be őket!-kérlelte az orvos.
-Mrs.Miller,legyen már szíve!-szólt a nővér is,akinek csak a feje látszott az ajtóban.Úgy nézhettünk ki hárman mint maga a világfájdalom.
Három oldalról támadtuk,semmi esélye sem volt.
-Rendben!-sóhajtott fel.-De csak egy embert!-mondta diplomatikusan és emelte az ég felé vékony kezeit.Lehervadt a mosoly az arcomról.Csak eggyet??!!!
-Neee,kérleek!-kérleltem.
-Vagy eggyet,vagy semennyit.-mondta keményen.Felsóhajtottam.Luke és Max.Max vagy Luke?Neeehe!Ilyen kemény döntés előtt szerintem még nem álltam.Oké,becsukom a szemem.Akire legjobban vágyok,hogy bejöjjön,azt hívom.Luke,és Max,Luke,és Max,Luke,és Max,Luke...
Nagyot sóhajtottam,és kinyitottam a szemem.Szinte magam előtt láttam Max csalódott arcát.A nővér,a mamám,és az orvos is izgatottan várta a válaszomat.Az orvos kezéből izgatottságában még a papírjai is kiestek.
-Nos...?-kérdezte finoman,izgatott arcal a nővér.
Hátrasimítottam a hajam.
-Kérem,Luke-ot hívja be.Tudja,a szőkehajú!-utasítottam.Az orvos is elment,és a mamám is felállt.
-Max és Luke között választottál?-kérdezte,és lesimította a 90'es évek hangulatát idéző szoknyáját.
-Te ismered Maxot?-képedtem el.
-Igen,nagyon is.-grimaszolt.-És jó választás!-paskolta meg a kezemet,és tűnt el az ajtó mögött.
Görcsölt a hasam.Az nővér valószínűleg most mondja meg Lukenak,hogy behívtam.Szinte magam előtt láttam Luke győzedelmes,Max csalódott arcát.Könny szökött a szemembe a gondolatra.Iszonyú dühös,és szomorú lehet!Persze,nem miattam,hanem,hogy Luke valamiben legyőzi.Pedig nem így van.
Kopogtak.
Gyorsan lesimítottam a hajamat,megtöröltem a nedves szememet,és egy pillantást vetettem magamra az ágyam melletti komódon heverő fémtálcában.A szemem vörös,a hajam kócos,az arcom sápadt volt.
-Szabad!-húztam végig a kezemet az egyszínű takarón.
Luke benyitott.
Olyan volt mint egy iszonyú magas,sötét isten,fekete farmer,cipő,pulcsi.Mosolygott,de látszott rajta,hogy fáradt,az arca borostás,és gyűrött volt,égkék szeme viszont győzedelmesen csillogott.Összerándult a gyomrom,hirtelen kiment a fejemből Max,és jótékony,nyugtató hatású emlékek törtek rám.Akármennyire bele vagyok zúgva Maxbe,jól döntöttem.
-Szia.-köszönt halkan
a szája sarkában bújkáló mosollyal.
-Szia!-mosolyodtam el én is idegesen.Nem értettem magam.
Nem szólalt meg,idegesen mosolyogva toporgott az ajtóban.Aranyos látvány volt.
-Nem ülsz le?-kérdeztem mosolyogva.
Leült az ágyam mellé,és mintha ezzel engedélyt kapott volna arra,hogy velem úgymond bárhogyan érintkezzen,a kezemért nyúlt.Óvatosan felemelte a kezemet,és az ujjbegyével végigsimított a hegeken.A tekintete megtelt dühvel,aggódással és szánalommal.
Ő sem szólalt meg,én sem.Ő a kezemet bámulta,én őt.Varázslatos és egyben vicces pillanatba volt,mert úgy vizsgálgatta a kezemet mint egy szakképzett orvos.Bár nyilván sok sötét-angyalok által okozott sebet látott.
Hirtelen felnézett:
-Meg fogom ölni!-mondta határozottan.Nem volt a szemébe semmi hirtelen felindultság,kemény kijelentés volt.Na neem,azt nem!Luke,és azok a gyilkológépek?!
-Luke,nem kell!-mondtam,és fontam az ujjaimat az ő ujjaiba,ami még mindig az egyik karomat simogatta.Végigsimítottan az egyik hosszú ujján lévő gyűrűjén is,ami férfias kialakítású,és puha volt. Igazán...khm,intim pillanat volt.
-Mi az,hogy nem kell?!Úgy láttom,nem érted Brooke.Őket egytől egyik meg kell ölni.Nem meséltem el még a látomásodban történteket sem,mert azt hittem úgysem fogsz még egy darabig találkozni velük.Azt hittem békénhagynak!De most nyilvánvalóvá vált,hogy nem.Én megvédelek,Brooke!Meg fogom bosszulni,hogy többé ne bántsanak se téged,se semelyikünket!És nem csak a te véred szárad a kezükön.-nézett mélyen a szemembe.Puszta gyűlölet sugárzott a szeméből.Biztos voltam benne,hogy neki fontos személyt bántottak valamikor.
Zavarban voltam.Nem tudtam mit mondani,én igazából nem gondoltam még bele az elmúlt napok eseményeibe.Az egészet elzártam az agyam hátsó sarkába,meg nem történnté nyilvánítottam.Rossz álom volt,amiből örülök,hogy felébredtem.
-Te nem érzel gyűlöletet?-kérdezte Luke a hosszú hallgatásom után.
-Nincs miért gyűlölnöm őket.-válaszoltam.
-Tessék?!Majdnem megöltek téged!És több ezer angyalt gyilkoltak meg hosszú háborúskodásunk alatt!Legalább emiatt sem érzel semmit?-értetlenkedett.
-Igen,ez igaz de...tudod csak mit érzek?Félelmet...-sütöttem le a szemem.Sosem voltam félős tipus a való életbe.És most pont ellentétesen viselkedem,mint egy félős ribi.
-De Brooke!Nem kell ezt érezned!Emlékszel,hogy körübelül öt percel ezelőtt mit mondtam?-kérdezte gyengéden,és emlékeztett arra,hogy ő majd megvéd.
-Annyira azért nem rossz a memóriám!-nézten fel nevetve a takaróm gyürögetéséből.
-Akkor jó!-nevetett ő is.De aztán eszembe jutott Max.
-Ööö...hogy vannak a többiek?-kérdeztem.Maxot nem akartam külön megkérdezni,nem akartam megint megbántani.
-Legfőképpen fáradtan.-nevetett.-És nagyon aggódnak miattad.Amikor bejöttem,akkor pedig Calum,Ash és Michael üvegtésztával dobálta egymást,és Nirvanát ordítattak a telójukból.Gyorsan elmenekültem,mielőtt előkerült volna a főnővér.Olyan magas mint én,viszont kétszer olyan széles!-röhögött.Elképzeltem,és nekem is nevetnem kellett.
Hirtelen kinyitódott a kórterem ajtaja,és a mamám lépett be.
-Luke!-köszöntötte.Olyan volt mint egy fekete özvegy,tekintély parancsoló és gyönyörű.
-Oh,Elizabeth!-vörösödött el.Elmúlt a nevethetnékem.Még mindig zavar,ha eggyütt látom őket.Mi lehet közöttük?
-Azthiszem Luke,most menned kell!-nézte a padlót a mamám.Luke,még mélyen a szemembe nézett,rámmosolygott és végigsimította az írást a karomon.Aztán felállt,és az ajtó felé sétált,ám mikor a nagyi mellé ért picit megállt.Mintha láthatatlanul komunnikáltak volna egymással,egy pillantásba sürítették minden mondanivalójukat.Én meg csak ültem a kórházi ágyon,hülye fejjel,és felhúzott szemöldökkel bámultam a jelenetet.Aztán vége szakatt a törékeny pillanatnak aminek részese lettem.Luke elindult az ajtó felé,de engem valami nem hagyott nyugodni.
-Luke!-kiáltottam utána.
Megfordult az ajtóban,és kérdőn rám nézett.
-Öh,szóval,ami múltkor történt,tudod...na,khm...megtudsz bocsátani nekem?-sütöttem le a szememet zavartan.Elmosolyodott.
-Nem is rád voltam mérges.Persze,rosszul esett...-nézte a padlót-De nem a te hibád volt!-nézett rám,aztán egy mosoly keretében kilépett az ajtón.Őszintén megkönnyebbültem.A mamám még néhány pillanatig bámulta az ajtót,aztán kecsesen leült a székre,ahol előbb Luke foglalt helyet.Látszott rajta,hogy valami böki a csőrét,idegesen izgett-mozgott a széken.
-Mit szeretnél mama?-kérdeztem,elfojtott mosollyal.
Feleszmélve rám nézett.Szerintem nem érzékelte,hogy én is a teremben vagyok.
-Mire gondolsz?-kérdezte.
-Tudom,hogy érdekel téged,hogy mi volt Lukeal.-mondtam.
-Most,hogy mondod...-válaszolta,és nézte meg szépen manikűrözött körmeit.Tudtam,hogy színészkedik,hozzászoktam már a stílusához.
-Elmondom,de valamit valamiért!-mosolyogtam.Most megvolt a lehetőségem,hogy kiszedjem belőle amit akarok.
-Tesséék?-kérdezte felháborodva,és kapta a kezét a szívéhez.
-Elmondom mi volt ez a sztori Lukeal,te meg elmondod neked mi közöd van hozzá.Üzlet az üzlet.-vontam meg a vállam.Úgy tátogott mint egy partra vetett hal,idegesen igazgatta a frizuráját.
-Nos?-kérdeztem.Tudtam,hogy eszméletlenül kíváncsi.
-Fogalmam sincs,mikor lettél ilyen!Nem így neveltelek!-hisztériázott-De de,pont te mondtad,ha színésznő akarok lenni,okosnak kell lennem!-mosolyogtam.A saját fegyverét fordítottam ellene(egyébként soha a büdös életbe nem akarnék színésznő lenni).
-Rendben!Elmondom!-emelte a kezét a homlokához drámaian.-De előnn te kezded!-mondta nekem.
-Hát jó.-iszonyúan izgatott voltam,de gyorsan elmondtam az egészet,és kicsit álvariáltam a történetet,miszerint Max csak tetszik,és nem vagyok teljesen belezúgva.
-Most te jössz!-mondtam.
-Hmm,hát jó.Szóval,khm,Luke meg én,nah..valami kaparja a torkom!-mutatott a torkára,és ivott egy kortyot az ágyam melletti komódon lévő vízből.Unottan vártam,mikor lesz vége a színjátéknak.
-Nos?-kérdeztem izgatottan,amint visszarakta a poharat.
-Hát jó,gyorsan kibököm.Szóval....Luke meg én...szóval egy pár voltunk!-fújta ki egy szuszra.
Ledöbbentem.
-MIIIIIIIIIIIIIII?!?!?!-visítottam.-Te jártál Luke-al?!-kérdezten most már suttogva.Tudtam,hogy Luke jóval idősebb nálam,de ennyivel?!
-Ne akadj ki kislányom,nagyon régen volt már az.-legyintett idegesen a kezével.
-Te jártál Luke-al.Úristen.Úr.Isten.-Idegesen szorítottam meg az ágyam fémkeretét.Most nagyon jóljött volna egy stresszoldó.
-Jajj,ne akadj ki ennyire!Rendben elmesélem!Szóval...17 éves voltam.Nem voltunk jó módúak,nem járhattam iskolába,13 éves korom óta dolgoztam.Éppen egy gazdag családnál voltam cseléd,ahol Luke is élt.Varázslatos hely volt,varázslatos emberekkel.Minden helyiség teli volt angyal szobrokkal,arany díszekkel,selyemmel,brokáttal...-elhomályosult a szeme,a visszaemlékezédtől.
-Olyan volt mint a Szállás.Egyszóval gyönyörű.A férj és a feleség boldog házasságban éltek,volt két szép gyerekük,sikeresek voltak,ami nem csoda,hiszen a férj a korai ügyvédek egyike közé tartozott,a nő a Brodway egyik híres táncosa volt.Angelnek hívták.
Idillien szép volt az életük,annyira szerettem őket,és ők is engem,hogy szinte családtagnak számítottam.Egyébként akkor alakult ki a ruhák iránti szenvedélyem,az asszonyom sok szép ruhával látott el.A kislányt a testvéremként szerettem,Luke-ot pedig...Iszonyúan szerelmes voltam belé!
Azonban egyszer megtámadták a házat.Feket csuklyás alakok,késekkel,különböző fegyverekkel...Borzasztó volt!Akkor megölték az asszonyomat,az uramat,és a kislányt is.Luke és én maradtunk.Kézenfogva menekültünk el a hátsó ajtón,soha többé nem tértünk vissza.A dédmamádat sem láttam azóta.Gondolom azt hitte,hogy meghaltam.-sütötte le a szemét.Láttam rajta,hogy bánja.
-Azután Lukeal elkezdtünk bujdosni, és közben nagyon sok helyen jártunk.Aztán végül letelepedtünk ide.Viszont engem nem hagyott nyugodni,hogy miért ölték meg a családot.Luke hosszú unszolásom után, végül bevallotta,hogy miért.Hidd el,iszonyúan szerelmesek voltunk,én még sem tudtam igazán bízni benne.Luke ezt nehezen,de szerencsére megértette.Megkereste a városban a Szállást,kért tőlük pénzt,aztán vett nekem egy házat,szerzett munkát is.Aztán pontosan emlékszem,május 3.án,még utoljára megcsókolt,és szó nélkül elment.-fejezte be párás szemmel a mamám.Látszott rajta,hogy ő is kicsit sokkba került,szerintem azóta még soha nem beszélt róla senkinek.Én ellazítottam a görcsösen ökölbe szorított kezemet.Ez most megint lesokkolt.Luke és a mamám.50 évvel ezelőtt.Úristen.
-Nos...mit mondasz?-kérdezte a mamám félszegen.Alig bírtam megszólalni.
-Azóta nem is láttad?-kérdeztem suttogva.
-Amikor megszülettél,világossá vált előttem,hogy anyád képtelen a nevelésedre.Ennek is meg van az oka,de nem a drog,és a pia.Mindegy.Szóval nekem kellett felnevelnem téged.Viszont te mivel tisztavérű lettél,veszélyessé vált a nevelésed.Ezért nagy nehézségek árán megtaláltam Luke-ot.Megkértem,hogy segítsen,és vigyen el téged a Szállásra.De szerinte,ha nem nevellek angyalnak,kevesebb az esélye,hogy megtámadnak.Akkor láttam utoljára,te 3 éves voltál.Kedvelted,szerettél a kezében lenni.Mindig megcibáltad a haját.-válaszolta mosolyogva.Szóval én már találkoztam Luke-al.Húúú...
Egy darabig csendben ültünk,mind a kettőnknek fel kellett ezt dolgoznia.
-És akkor...hogyan lett anya,és én is angyal?-kérdeztem értetlenül.
-Miután Luke elment,elkezdett hiányozni.Rájöttem,hogy ő volt az igazi.Minden egyes férfiban őt kerestem,persze sikertelenül.Aztán volt egy olyan furcsa elgondolásom,hogy csak azért voltam szerelmes belé,mert angyal volt.Így ezután csak angyal férfiakkal voltam eggyütt.És aztán hirtelen,nem tudom melyiktől,teherbe estem,és rá kilenc hónapra,megszületett anyád.Persze Lukeot semmelyikben sem találtam meg.-mondta.-Életem legrosszabb döntése volt,hogy elhagytam.-sütötte le a szemét,gondolom nem akarta,hogy lássam,hogy sír.Nem tudtam mit mondjak.
-De...legalább most itt vagy te!-mosolyodott el,törölte meg a szemét,és paskolta meg a kezemet.Átöleltem.
-Köszönöm,hogy ilyen őszinte voltál.-simogattam meg a hátát.Én is elérzékenyültem.Furcsa volt,hogy a mamám is volt szerelmes.És pont Lukeba.
-Ez természetes,angyalom.Csak a sors furcsa fintora,hogy most találkoztam vele.Miattad.-mondta elgondolkozva.-Remélem neked is olyan fontos lesz mint nekem.-szorította meg a kezem.Azonban furcsa volt az arca.
-Mama,félreérted!Nem vagyok szerelmes Lukeba!-ráztam a fejem.
-Kicsim.Csak rád kell nézni.Pontosan olyan vagy mint én!-mondta.Hmmm.Lehet,hogy Lukenak tetszem?Nemhiszem. Maximum,a mamám miatt.Bár ő sokkal szebb mint én.
-Khmm...zavarhatok Mrs.Miller?-kérdezte a nővér.
-Igen?-kérdezte a mamám.
-Nos,készen vannak Brooke leletei.Ma már hazamehet!-mondta a nővér mosolyogva,és rámkacsintott.Ahh,pont rosszkor!Pedig félórával ezelőtt mennyire vágytam rá...És,hogy most miért nem jó?Be kell vallanom,lassú az agyam.Az elmúlt hónapban történt események fenekestül felforgatták az életem,nem volt időm,hogy feldolgozzam az eseményeket.Luke megjelenése, angyal vagyok,Max,a sötét "oldal",a mamám és Luke...És mindig csak jött és jött valami új dolog ami sokkos állapotba hozott.Most itt a kórházba talán be tudtam volna hozni a lemaradást,de otthon...Ahogy kilépek az ajtón,a srácok le fognak támadni.
-Köszönöm,ez remek hír!-csapta össze a mamám a kezét színpadiasan,és boldogan rámmosolygott.Én is magamra öltöttem,egy kicsit vigyorszerű,lelkesnek szánt mosolyt.
-Akkor pakolhatsz Brooke,az orvos mindjárt jön!-mondta a nővér mosolyogva,és kilépett az ajtón.A mamám el is kezdett rögtön pakolászni,és arról csacsogott,hogy micsoda isteni almatortát fog csinálni.Persze,elterelő akció volt,neki sem tehetett jót,hogy felidézte ezeket a borzalmas emlékeket.
Miután az orvos szabadon bocsátott,és a nővér is mosolyogva megveregette a vállam,nagy levegővétellel kiléptem az ajtón.Kaja szag,Brooke nevű kiáltások,és vörös lobonc köszöntött.Miután Alsie kinyomta belőlem a szuszt,és a többieket is hozzám engedte,akik szintén megszorongattak(és Michael véletlenül leborított egy kisebb adag édes-savanyú szósszal),Maxet és Luke-ot kerestem a tekintetemmel.
-Hol vannak a fiúk?-kérdeztem.Egyszerre hárman kezdtek el beszélni,amit egy gyors mozdulattal lecsendesítettem.Ashtonre néztem.
-Oh,hát...miután Luke kijött a szobádból,Max elkezdett vele ordibálni,amit Luke egy darabig tűrt,de aztán ő is visszaordibált,de valami fura idegen nyelven,amit még soha a büdös életbe semelyikünk sem hallott.Aztán miután Luke átváltott,már Max is azon a nyelven beszélt.Persze,tudtuk,hogy sohasem szívlelték egymást,de hogy ennyire...-nézett a többiekre akik hevesen bólogattak.
-Várj...azt mondtad,hogy egy idegen nyelven?-kérdeztem ledöbbenve.Szerintem már hallottam,akkor amikor Luke,és a mamám is így beszélt.
-Igen,miért?-kérdezett vissza.
-Ja,csak furcsa lehetett...-ködösítettem,aztán a mamámra néztem aki még az orvossal beszélt.Mennyi titkot őrizhet még?