Közérdekű Közlemény-Rövid bejegyzés

Mint látjátok rövid szünet állt be a blogomban,de nyugalom nem állok le!Csak elvette a kedvemet,hogy csak a barátnőim olvasták,vagy azok,akikről nem is tudok.Folytatni szeretném a sztorit,mert nagyon a szívemhez nőtt,de lehet,hogy átviszem Instagrammra a történetet,ahol több visszajelzést kapok.Ha áthelyezem oda a történetet mindenképp szólok,de a suli miatt nem tudom,hogy menne-e,hogy minden nap legyen rész.Úgyhogy nagy a zűrzavar a fejemben,de ha léteztek valahol,és olvassátok a blogomat,akkor köszönöm!❤
U.I.:Megkaptam életem első díját,amit meg is fogok osztani,de köszönöm innen is Honi!<3

A falat bámultam.Fehér volt.Még én választottam,szerettem ezt a színt.Emlékszem,5 éves voltam.Nem érdekelt a rózsaszín,habos-babos,baldahinos ágyu szoba,amit a mamám szánt nekem,már akkor is a minimalizmus híve voltam.Bár egykétszer az újradekorálás mellett döntöttem,amit szerencsére el lehetett tűntetni fehér festékkel a falról.
Aztán a kicsit kopott komódomra ugrott a tekintetem.Ez fekete volt,egyenes vonalú,úgy mint a többi bútorom:íróasztal,szekrény.Minimalista,és modern volt,bár ezt az összhatást sok kis apró dísz,tárgy bontotta meg.Talán angyali tulajdonság lehet,hogy szeretem az arany tárgyakat.Ékszeres doboz,képkeret,a bolha piac teljes kínálata.
Aztán az ablakra vándorolt a tekintetem.Csak a kék eget láttam,és néhány zöldellő fa lombját.Ilyenkor madarak kapirgálják az ablakpárkányomat,friss levegő átamlik be az apró ablakréseken és libbenti meg a fehér függönyeimet.Az egész szoba szinte virágzik a fénytől.Nemhiába a tavasz kedvenc évszakom:sem túl hideg,sem túl meleg.Pont jó.
Aztán megint a falra néztem,tanulmányozni kezdtem az ízlésesen cellukszal felaggatott fényképeket,ruha terveket és rajzokat.Megannyi emléket idéztek,néhányra ha ránéztem még az illatokat is éreztem.
Mondhatjuk úgy,a művészet a véremben van.Az anyám is ilyen szakmákban tevékenykedett,mielőtt el nem züllött.Egy zülött,félvér angyal.Bájos.
És az apám?Azthiszem,ő tisztavérű.Bár erősen kétlem,hogy ő is elzüllött volna.Vagy az anyám.
Egyáltalán hol vannak?Tényleg a káros szenvedélyeiknek élnek,vagy esetleg meghaltak?Mi igaz abból amiben idáig éltem?

Már megint kezdődik.
Az érzés mikor az újab és újab gondolatok árasztják el az agyadat,és szinte megfulladsz tőlük.Émelyítő.
Felugrottam az ágyról,és kihajoltam az ablakon.Friss levegőre volt szükségem,számítottam rá,hogy ez majd megjavítja a fejem.Bár ezen a fejfájáson a világ összes Aspirin-ja sem tudna segíteni.
Mély levegő:ki és be.
Sajnos,most ezzel kell beérnem.A házból nem mehetek ki,értelemszerűen körözésben vagyok a hiper-szuper képességen miatt.
Magyarul most szintén be vagyok zárva annyi enyhítő körülménnyel,hogy az angyalok szabadon mászkálhatnak nálunk.A mamám végre belátta,hogy már nem tudom megszakítani a kapcsolatot az angyalok világával,el kell fogadni,és harcolni kell.
Egy órája Ashton és Tom volt bennt nálam,azelőtt meg Alsie,és Danny.Sajna Calumot és Michaelt nem láttan a kórház óta,úgy ahogy Lukeot és Maxot sem.Pedig mindig amikor lennt hallottam az ajtócsapódást és a mamám köszöntő hangját,lüktető szívveréssel vágtam magam dívás pózba.
Persze,örültem mindegyik vendégemnek,de azért....mégsem ugyan az mint Max.
Hirtelen kopogást hallottam,ezért szexisen az ágyra ültem.
-Gyere be!
-Szia angyalom!-dugta be a mamám a fejét az ajtón.Égkék szeme csillogott.
-Szia.-köszöntem kicsit csalódottan,és helyezkedtem el törökülésben.
Kecsesen leült az ágyamra,és vékony kezeit elegásan a keresztbe rakott lábára fektette.Nem kétséges,nagy szexszimbólum lehetett volna belőle ha a karriert választja a helyettem.
-Nos,bogaram,egy szomorú,neked annál inkább vidámabb hírt szeretnék megosztani.-biccentett a fejél.Érdeklődve néztem fel.
-Mi az?-kérdeztem.
-Hát kincsem,akármennyire is belecsöppentünk ebbe a titkos világba,a hétköznapi élet megy tovább.Magyarul,
be kell fizetnem a csekkeket vagy kilakoltatnak.-vonta meg a vállát egyszerűen.
-Ööm...és akkor...?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.Nem értettem az ügy rám tartozó, kecsegtető felét.
-Na igen,most következik a "jó" rész!-forgatta meg a szemét.-Ami annyit tesz,hogy nekem el kell mennem,és egyedül meg nem hagyhatlak.Így egy képzettebb angyalt kellett választanom aki vigyáz rád.És az nem más mint Max.A többiek nem értek rá,így muszáj volt beérnem vele!-fújtatott.
Felgyorsult a szívverésem.Max vigyáz rám mint egy csecsemőre?Ohh,neem.Iszonyú mérges lehet rám,biztos az agyára fogok menni!
-Mi történt angyalom?Nem tűnsz valami boldognak,amit én személyszerint meg is tudok érteni!Nem értem mit kedvelsz benne.-mondta és simította le a lágy hullámokat a blúzán.
-Semmi,csak...-sóhajtottam.Őszintének kell lennem vele,meg Maxel,meg Luke-al,meg mostantól mindenkivel!
-Csak amikor a kórházban voltam...azthiszem megbántottam.-motyogtam.
-Hát kicsim-simogattq meg a fejem-egy hét két ember?Kezdesz belejönni.-paskolta meg a kezem,adott két nagy puszit az arcomra,és kilibbent a szobából.Persze előtte még figyelmeztettett,hogy vigyázzak Maxel,amit most sem tudtam mire vélni:
-Egy valamit még meg kell tudnod angyalom.Ebben a világban senki sem az akinek látszik.Ne bízz meg egykönnyen az emberekben,szívem.-mondta szárazon.-És ha egy ujjal is hozzád mer nyúli...kitépem a karját.-mosolygott bájosan,aztán kilépett az ajtón.
Nem akartam ezem is gondolkodoba esni,megráztam a fejem,és a fürdőbe mentem,hogy lezuhanyozzak.
Megfürödtem,kifésültem a hajam,és némileg kisminkeltem magam.
Nos ez mingig annyiből áll,hogy szempillaspirál,némi szemceruza,és pici púder.Sem a viselkedésemmel,sem a sminkemmel sem akartam kitűnni.
Aztán visszamentem a szobámba,és a szekrényem előtt megálltam.A ruhatárom sem valami színes,fekete,fehér,szürke,néhány kék,és pár piros.Ahhoz képest,hogy művészeti ágakban akarok elhelyezkesni,elég lapos az ízlésem.És ha igaz,hogy az öltözködés a jellemre vall,akkor nem állok valami fényesen.
Kikaptam egy fekete skinny farmert a szekrényből,gyorsan lerúgtam magamról a pizsinacim,és a mamám szekrénye felé tartottam.Pardon,szekrényeI.Több van neki,nem fér be az összes gönc egybe(sem kettőbe).
Kapkodva felrántottam az egyik tükrös ajtót,és egy teljes színkavalkád tárult elém.Rojtos szoknyák,pamut pulcsik,selyem blúzok,tollas kalapok,színes kesztyűk,sztreccs farmerek terítették be a látóteremet.Sosem láttam még ennyi ruhát egy helyen,még egy divatmagazin egy éves elővizetéseiben sem.
Egy percig csak letaglózva álltam,tudtam,hogy rengetek ruhája van a mamámnak,de eddig még soha sem érdekelt,hogy pontosan mennyi az a sok.Kapkodva kutakodni kezdtem,szinte megfulladtam az anyagok,és a minták tengerében.
Egy zöld kasmírpulcsi.
Zöld?!Hmmm,nem az én stílusom.Túl vibráló-velem ellentétben.
Egy farmer top.
Ööö...a mamámnak mióta vannak ilyen cuccai?!
Üde rózsaszín,virágmintás ing.
Túl nőies.Én inkább egy laposmellű,albínó barbihoz hasonlítok.
Fahéjszínű,puha,szűk pulcsi.
Zseniális!
Kapkodva magamra húztam a ruhadarabot,visszadobáltam a ruhákat eredeti helyükre,és sebesen kirohantam a kellemes hangultatú,ám annál feministább gardróbból.
Miután úgy ítéltem,hogy egész elfogadhatóan festek,rendet rittyentettem a szobámban,és lihegve az ágyra omoltam,a mamámtól ellesett mozdulattal.Csak úgy gyakorlás képpen.
Aztán kopogtak.Sebesen száguldottam le,hogy ajtót nyissak.Erősen lihegve még végigsimítottam a hajamon,és ráérően fekete özvegy tekintettel kinyitottam az ajtót.Persze ezt a stílust nem tudtam megőrizni az ajtóban álló személy miatt.
Sötétbarna lányan hullámzó haj,tengerkékem csillogó szem,magas,szikár alkat,kinyúlt kék póló,farmerdezsi,fekete farmer,tornacsuka.Tökéletes!
-Szia Brooke.-mondta Max,aztán kérdőn rámnézett sötét pilláji alól.-Nem engedsz be?-
-De,persze gyere be!-áltam félre.A szívem hevesen vert,nem túlzás ha azt mondom,hogy majdnem felköhögtem.
Max lassan besétált szemügyre véve az egész lakást.Itt a mamám stílusa uralkodott,feminista elegancia.
-Nem rossz.-nézett körbe csöppnyi elismeréssel a tekintetében,és emelte rám a pillantását.A fejem szőke búbjától a csíkos zoknimig végignézett (amit elfelejtettem levenni),aztán mintha csak egy privát vicce lenne,biccentett a fejével.Szinte égtem a láztól,és az arcom is ezt a zavartságot tükrözhette.
-Khmm...kérsz valamit inni?-kérdeztem udvariasan,és tétlenségemben a konyha felé sétáltam.Hallottam a mögöttem lépdeső Maxet.
-Igen kösz.-bicentett és foglalt helyet a konyhasziget melletti a bárszélen.
-Kávé,ásványvíz,naracslé...-soroltam az esedékes lehetőségeket és bújtam be derékig a hűtőbe.
-Bor.
-Bor?-fordultam vissza kérdőn.
-Igen.Ne feledd,jó pár éve elmúltam 18.-emlékeztetett száraz nevetéssel valódi korára.Csengő,ám annál üresebb nevetése vízhangzott a házban.
-Ó,oké...-bólindottam pirulva,és nyúltam a borosüveg felé.
-Olasz bor,vörös szőlőből,1890es.-tanulmányoztam az évjáratot.
-Megfelel.-mosolygott és már a poharakért nyúlt a szekrénybe.Villámgyorsan ért oda,nyílván angyali képesség,ezért nem tettem szóvá.
-Miért két poharat vettél ki?-ráztam meg jelzés képpen a kezemben tartott narancsleves dobozt.
-Mert inni fogsz velem.-jelentette ki a borra mutatva.
-És ezt mikor döntötted el?-ráncoltam a homlokom.
-Éppen most.-vigyorgott és kezdett el mindkét fényes pohárba folyadékot önteni.
Lemondóan visszaraktam a gyümölcsleves dobozt a hűtőbe és ültem le az egyik székre.Max mosolyogva nyújtotta felém a borospoharat.
-Kösz...-bicentettem aztán a földet kezdtem el bámulni.Bocsánatot kéne kérnem tőle,pedig ez bonyolultabb mint hinné.Nagyon húztam a borospohárból,mire Max elnevette magát.A bor savanykás íze szétolvadt a számban.Szőlő,és napfény íze keveredett a szájpadlásomban.Megborzongtam,aztán így szóltam:
-Max ami múltkor történt a kórházban...szóval nagyon akartalak látni,csak Lukeal meg kellett beszélnem valamit és...sajnálom.-hadartam.Max hűvösen mosolygott.
-Mi volt olyan fontos?-kérdezte eldöntött fejjel.
Nen válaszoltam egyből,úgy éreztem ez csak az én,a mamám,és Luke dolga.
-Figyelj Max sajnálom,hogy ezt kell mondanom,de Luke nagyon fontos személy az életemben.Viszont nem a legfontosabb.-tűrten a hajam a fülem mögé.Max elkapta a pillanatot,de utána a borospohár oldalának csapódó folyadékot figyelte.Gondolkodott.
Mégegyet húztam a borból,egészen lenéztem a pohár aljáig.
Max hirtelen rámnézett.
-Ki a legfontosabb?-kérdezte vesébe hatoló pillantással.Nyugot és hűvös volt a hangja,mégis némi düh keveredett benne.Összeszorult a torkom.
-Hát a mamám,meg a többi angyal...-öntöttem még egy pohárral a karmazsinvörös borból,ezzel próbálva leplezni zavaromat.
Max ősszehúzott szemmel,édes vigyorral az arcán áthajolt az asztal fölött.
-És én?-kérdezte.-Én hova tartozom?
Az arcunk majdnem összeért,sötét,édeskés illata bekúszott az orromba.A gyomrom görcsösen összerándult.
-Én is olyan fontos vagyok mint Luke?-húzta fel a szemöldökét.
-Talán.-bámultam a földöt vörös fejjel.
-Talán?Ideje lenne eldöntened, baby!-dőlt hátra a széken,és kortyolt egyet a borából.
Ahogy eltávolodott a közelemből,fellélegeztem,és félve felpillantottam.Jól ment neki,hogy leplezze az érzelmeit.Nem úgy nekem.
-Miért kéne eldöntenem?Miért nem lehetnék jóba mindkettőtökkel?-
-Ez nem éppen így működik,Brooke.Nem lehetsz "jóba" mindkettőnkel.És ne kérdezd miért,ez csak rám és rá tartozik.De muszáj eldöntened.-vonta meg a vállát.-Azonban ügyesen kell döntened Brooke,mert különben az egyikünket elveszíted.-közölte egyszerűen,olyan volt mintha egy törvényt mondana.Nem lehetett megváltoztatni.Én is hátradöltem,és elengedtem a pult szélét,amit eddig idegesen szorítottam.
-De időben ismertesd a döntésed angyalom,mert a végén még senkid sem marad-szólt még kacsintva,aztán felém tartotta a borosüveget amit jól meghúztam.Nem kellettek már poharak.Max vigyorral a szája szélében bámulta ahogy lassan elvesztem a józan eszemet,aztán felállított a székről,és gyengéden a kanapé felé húzott.Kicsit nehéz bevallanom,de akkor már picit dülöngéltem.Erős volt a nedű,az biztos.
Max leült és vigyorogva az ölébe húzott.Pirulva huppantam az ölébe,a hajam  kócos,a fejem iszonyú vörös lehetett.Max a a nyaka körés fonta a karomat,és finoman végigsimítottam a derekamon.Elöntött az ismert forró érzés,ami felforrósította a belsőmet,főleg,hogy ehhez még a bor kellemesen csípős illata is hozzájárult.Elvette az eszemet.Hirtelen ötlettől vezérelve beletúrtam a puha,mentaillatú hajába,a bor ledöntötte a korlátaimat.
Max apró puszikkal hintette be a nyakamon lévő finom bőrt,amitől az összes idegsejtjem önálló életre kellt.Kissé erősen reagáltam rá.A fejemet hátradöntöttem,hogy minnél több felületet tárjak fel a nyakamon,és,ő...khm,hát elég hangosan felnyögtem.Szégyen vagy nem az,még most is belepirulok ha rá gondolok.
Akkor persze nem érdekelt,szinte extázisba kerültem.Max hirtelen felemelte a fejét és ravaszan rám nézett.
-Ki a fontosabb,én vagy ő?-kérdezte.
-Ki?-.Nem értettem kábult állapotomban.
-Luke.-morogta a nyakamba.Felsóhajtottam a vágytól,és egyben a nehezteléstől.Kihasználja,hogy ilyen gyenge vagyok.
-Te.-túrtam bele megint a hajába.
-Akkor jó.-adott egy puszit még a nyakamra.Aztán felállított.
-Hé!-méltatlankodtam.Azthittem folytatjuk.
-Mi a baj?-simított végig a hátamon az ajkába haparva.Azthittem megyulladok.
-Én csak azthittem,hogy..-
-Akarsz még valamit?-kérdezte vigyorogva.Én csak esetlenül bólintottam,mire Max a falhoz szögezett és még vadabbul tapadt a nyakamra.Nem volt benne semmi gyengédség,színtiszta vágy és keménység volt,mégis hangos gyögésekkel jutalmaztam.Hirtelen hangokat hallottam az ajtóból.
-Brooke,Max meglepi!Nyitva volt a bejárati ajtó így bejöttünk.Óvatosabbak is lehetnétek!Egyébként hoztunk kaját!-hallottam Alsie izgatott hangját és az ajtó csapódását.Mire idegesen kikémleltem Max válla mögül,már ott állt az egész csapat.
Ashton,Michael,Alsie,Calum,Tom és még Mason is.Mindenki ledöbbenve merevedett le,kivéve Masont aki gúnyosan vigyorgott, és Tomot,aki a kezét a szájára tapasztva röhögött.Engem csak mégis Luke érdekelt,a szememel őt kerestem a csoportban.Ugyanaz a lemerevedett testartás,és döbbenet.Bár az ő szeme inkább csalódottságot és igazi mély szomorúságot hordozott.Max iránt pedig gyilkos dühöt,amikor ránézett elfehéredett a telefonját szorító keze.
Azonban kaptam még mást is tőle a pillantásából,gúnyos szánalommal nézte ahogyan dülöngélve lefejtem a derekamról Max ujjait.Legszivesebben elsülledtem volna,hogy aztán remeteségbe vonulva,pizzával felszerelkezve éljem le az életem további részét.De sajna a padló tökéletesen szilárd volt így ott álltam majdnem egy egész üveg bor mellékhatásával,kócis hajjal,megszégyenülve.Max pedig...Győzedelmesen vigyorgott Lukera,aki leejtette a kezében tartott kajászacskót,és seszó sebeszéd nélkül elment.Aztán már csak azon kellett elgondolkodnom,miért nem tudok egyszerre mindkettőjükkel jóba lenni.Nos,talán magam miatt nem való nekem a társasági 

11.

-Palacsintát?-kérdezte a nagyanyám.Iszonyú mérges volt,mégis ezt felülirta az irántam érzett szeretete.Így csak hűvösen viselkedett velem,de ezt igazán értékeltem.
-Nem köszönöm.A kórházi palacsinta nagyon pocsék.-mentetten ki magam a papírízű koszt alól.Sosem szerettem a kórházakat,olyan hidegek és szakszerűek.Nincs bennük semmi...emberi.Maximum a kicsit repedezett plafon a szobámban,és a kopott paplan.Vakítóan fehér helyiség,kényelmetlen vasággyal,soha meg nem szűnő csipogással,aggódó rokonokkal,és három dobozos narancslével.
-Rühellek itt lenni.-mondtam a mamámnak.Már két napja itt rostokolok,igaz az egyiket ájultan töltöttem.Ő idegesen prüszkölt.
-Nem lennél itt,ha betartottad volna a szabályokat!-mondta szigorú arcal.Idegesen megigazgatta tökéletesen álló Marilyn Monroe-haját,és leporolta a blézeléről a láthatatlan porszemcséket.Nem válaszoltam,tudtam,hogy belül tombol,nem lett volna értelme veszekedni vele.Örültem ha egy fejmosással megúsztam.Viszont büntetésként szolgált,hogy mamám nem engedte be Lukeot,sem a többi angyalt.Sőt,élvezettel figyelte ahogy ácsingózom minden mozdulatra,mikor kinyitódik az ajtó.Pedig az orvos szerint féltucatnyi kamasz szállta meg a várót mikor bekerültem.Egy hajléktalan talált meg,és ő kért először segítséget(mostantól áldom a csöveseket,és adakozni fogok).A nővértől szedett értesüléseim szerint pedig ma már csak Max,Luke,Alsie,Ash,és Calum maradt bennt.Azt mondta a nővér,hogy a "zöldhajú" elment kajáért,amit kő-papír-ollóval döntöttek el.
És ez nagyon jólesett.Mármint nem a kaja,és nem is a furcsa kiválasztási mód,hanem az,hogy most is itt kuksolnak,mikor tudják,hogy úgysem jöhetnek be.Pedig tényleg jólvagyok!Igaz,az orvos szerint elég sok vért vesztettem,és körübelül ötven műanyag cső lóg ki a karomból,de semmi bajom!Bár a karom sosem lesz olyan szép mint vot,Ruby szinte belevéste azt a pár szót.A mamám mikor meglátta szó szerint majdnem elájult .Szerencsére sikerült beadni az orvosoknak,hogy megtámadott valami drogos banda,(akit most köröznek a rendőrök),de a nyomai szerintem örökre meg fognak maradni,és nem csak a karomon,hanem a fejembe is.De a legnagyobb baj ez legyen.
-Mrs.Miller!Most már beengedi a kamaszokat?Szó szerint tombolnak,és elkezdtek kínai kaját enni a váróban!-panaszkodott a nővérem,bár a szája szegletében ott bujkált a mosoly.
Felcsillant a szemem.
-Mama kérleeeek!Kérlek engedd be őket!-kérleltem.Összekulcsoltam a bekötözött kezeimet és kikutya szemeimet elővéve szomorúl pillantást vetettem a mamámra.
A mamám összeszorított szájjal halgatott,és a kezét a térdére fektette.
-Jajj,Mrs.Miller,engedje már be őket!-kérlelte az orvos.
-Mrs.Miller,legyen már szíve!-szólt a nővér is,akinek csak a feje látszott az ajtóban.Úgy nézhettünk ki hárman mint maga a világfájdalom.
Három oldalról támadtuk,semmi esélye sem volt.
-Rendben!-sóhajtott fel.-De csak egy embert!-mondta diplomatikusan és emelte az ég felé vékony kezeit.Lehervadt a mosoly az arcomról.Csak eggyet??!!!
-Neee,kérleek!-kérleltem.
-Vagy eggyet,vagy semennyit.-mondta keményen.Felsóhajtottam.Luke és Max.Max vagy Luke?Neeehe!Ilyen kemény döntés előtt szerintem még nem álltam.Oké,becsukom a szemem.Akire legjobban vágyok,hogy bejöjjön,azt hívom.Luke,és Max,Luke,és Max,Luke,és Max,Luke...
Nagyot sóhajtottam,és kinyitottam a szemem.Szinte magam előtt láttam Max csalódott arcát.A nővér,a mamám,és az orvos is izgatottan várta a válaszomat.Az orvos kezéből izgatottságában még a papírjai is kiestek.
-Nos...?-kérdezte finoman,izgatott arcal a nővér.
Hátrasimítottam a hajam.
-Kérem,Luke-ot hívja be.Tudja,a szőkehajú!-utasítottam.Az orvos is elment,és a mamám is felállt.
-Max és Luke között választottál?-kérdezte,és lesimította a 90'es évek hangulatát idéző szoknyáját.
-Te ismered Maxot?-képedtem el.
-Igen,nagyon is.-grimaszolt.-És jó választás!-paskolta meg a kezemet,és tűnt el az ajtó mögött.
Görcsölt a hasam.Az nővér valószínűleg most mondja meg Lukenak,hogy behívtam.Szinte magam előtt láttam Luke győzedelmes,Max csalódott arcát.Könny szökött a szemembe a gondolatra.Iszonyú dühös,és szomorú lehet!Persze,nem miattam,hanem,hogy Luke valamiben legyőzi.Pedig nem így van.
Kopogtak.
Gyorsan lesimítottam a hajamat,megtöröltem a nedves szememet,és egy pillantást vetettem magamra az ágyam melletti komódon heverő fémtálcában.A szemem vörös,a hajam kócos,az arcom sápadt volt.
-Szabad!-húztam végig a kezemet az egyszínű takarón.
Luke benyitott.
Olyan volt mint egy iszonyú magas,sötét isten,fekete farmer,cipő,pulcsi.Mosolygott,de látszott rajta,hogy fáradt,az arca borostás,és gyűrött volt,égkék szeme viszont győzedelmesen csillogott.Összerándult a gyomrom,hirtelen kiment a fejemből Max,és jótékony,nyugtató hatású emlékek törtek rám.Akármennyire bele vagyok zúgva Maxbe,jól döntöttem.
-Szia.-köszönt halkan
a szája sarkában bújkáló mosollyal.
-Szia!-mosolyodtam el én is idegesen.Nem értettem magam.
Nem szólalt meg,idegesen mosolyogva toporgott az ajtóban.Aranyos látvány volt.
-Nem ülsz le?-kérdeztem mosolyogva.
Leült az ágyam mellé,és mintha ezzel engedélyt kapott volna arra,hogy velem úgymond bárhogyan érintkezzen,a kezemért nyúlt.Óvatosan felemelte a kezemet,és az ujjbegyével végigsimított a hegeken.A tekintete megtelt dühvel,aggódással és szánalommal.
Ő sem szólalt meg,én sem.Ő a kezemet bámulta,én őt.Varázslatos és egyben vicces pillanatba volt,mert úgy vizsgálgatta a kezemet mint egy szakképzett orvos.Bár nyilván sok sötét-angyalok által okozott sebet látott.
Hirtelen felnézett:
-Meg fogom ölni!-mondta határozottan.Nem volt a szemébe semmi hirtelen felindultság,kemény kijelentés volt.Na neem,azt nem!Luke,és azok a gyilkológépek?!
-Luke,nem kell!-mondtam,és fontam az ujjaimat az ő ujjaiba,ami még mindig az egyik karomat simogatta.Végigsimítottan az egyik hosszú ujján lévő gyűrűjén is,ami férfias kialakítású,és puha volt. Igazán...khm,intim pillanat volt.
-Mi az,hogy nem kell?!Úgy láttom,nem érted Brooke.Őket egytől egyik meg kell ölni.Nem meséltem el még a látomásodban történteket sem,mert azt hittem úgysem fogsz még egy darabig találkozni velük.Azt hittem békénhagynak!De most nyilvánvalóvá vált,hogy nem.Én megvédelek,Brooke!Meg fogom bosszulni,hogy többé ne bántsanak se téged,se semelyikünket!És nem csak a te véred szárad a kezükön.-nézett mélyen a szemembe.Puszta gyűlölet sugárzott a szeméből.Biztos voltam benne,hogy neki fontos személyt bántottak valamikor.
Zavarban voltam.Nem tudtam mit mondani,én igazából nem gondoltam még bele az elmúlt napok eseményeibe.Az egészet elzártam az agyam hátsó sarkába,meg nem történnté nyilvánítottam.Rossz álom volt,amiből örülök,hogy felébredtem.
-Te nem érzel gyűlöletet?-kérdezte Luke a hosszú hallgatásom után.
-Nincs miért gyűlölnöm őket.-válaszoltam.
-Tessék?!Majdnem megöltek téged!És több ezer angyalt gyilkoltak meg hosszú háborúskodásunk alatt!Legalább emiatt sem érzel semmit?-értetlenkedett.
-Igen,ez igaz de...tudod csak mit érzek?Félelmet...-sütöttem le a szemem.Sosem voltam félős tipus a való életbe.És most pont ellentétesen viselkedem,mint egy félős ribi.
-De Brooke!Nem kell ezt érezned!Emlékszel,hogy körübelül öt percel ezelőtt mit mondtam?-kérdezte gyengéden,és emlékeztett arra,hogy ő majd megvéd.
-Annyira azért nem rossz a memóriám!-nézten fel nevetve a takaróm gyürögetéséből.
-Akkor jó!-nevetett ő is.De aztán eszembe jutott Max.
-Ööö...hogy vannak a többiek?-kérdeztem.Maxot nem akartam külön megkérdezni,nem akartam megint megbántani.
-Legfőképpen fáradtan.-nevetett.-És nagyon aggódnak miattad.Amikor bejöttem,akkor pedig Calum,Ash és Michael üvegtésztával dobálta egymást,és Nirvanát ordítattak a telójukból.Gyorsan elmenekültem,mielőtt előkerült volna a főnővér.Olyan magas mint én,viszont kétszer olyan széles!-röhögött.Elképzeltem,és nekem is nevetnem kellett.
Hirtelen kinyitódott a kórterem ajtaja,és a mamám lépett be.
-Luke!-köszöntötte.Olyan volt mint egy fekete özvegy,tekintély parancsoló és gyönyörű.
-Oh,Elizabeth!-vörösödött el.Elmúlt a nevethetnékem.Még mindig zavar,ha eggyütt látom őket.Mi lehet közöttük?
-Azthiszem Luke,most menned kell!-nézte a padlót a mamám.Luke,még mélyen a szemembe nézett,rámmosolygott és végigsimította az írást a karomon.Aztán felállt,és az ajtó felé sétált,ám mikor a nagyi mellé ért picit megállt.Mintha láthatatlanul komunnikáltak volna egymással,egy pillantásba sürítették minden mondanivalójukat.Én meg csak ültem a kórházi ágyon,hülye fejjel,és felhúzott szemöldökkel bámultam a jelenetet.Aztán vége szakatt a törékeny pillanatnak aminek részese lettem.Luke elindult az ajtó felé,de engem valami nem hagyott nyugodni.
-Luke!-kiáltottam utána.
Megfordult az ajtóban,és kérdőn rám nézett.
-Öh,szóval,ami múltkor történt,tudod...na,khm...megtudsz bocsátani nekem?-sütöttem le a szememet zavartan.Elmosolyodott.
-Nem is rád voltam mérges.Persze,rosszul esett...-nézte a padlót-De nem a te hibád volt!-nézett rám,aztán egy mosoly keretében kilépett az ajtón.Őszintén megkönnyebbültem.A mamám még néhány pillanatig bámulta az ajtót,aztán kecsesen leült a székre,ahol előbb Luke foglalt helyet.Látszott rajta,hogy valami böki a csőrét,idegesen izgett-mozgott a széken.
-Mit szeretnél mama?-kérdeztem,elfojtott mosollyal.
Feleszmélve rám nézett.Szerintem nem érzékelte,hogy én is a teremben vagyok.
-Mire gondolsz?-kérdezte.
-Tudom,hogy érdekel téged,hogy mi volt Lukeal.-mondtam.
-Most,hogy mondod...-válaszolta,és nézte meg szépen manikűrözött körmeit.Tudtam,hogy színészkedik,hozzászoktam már a stílusához.
-Elmondom,de valamit valamiért!-mosolyogtam.Most megvolt a lehetőségem,hogy kiszedjem belőle amit akarok.
-Tesséék?-kérdezte felháborodva,és kapta a kezét a szívéhez.
-Elmondom mi volt ez a sztori Lukeal,te meg elmondod neked mi közöd van hozzá.Üzlet az üzlet.-vontam meg a vállam.Úgy tátogott mint egy partra vetett hal,idegesen igazgatta a frizuráját.
-Nos?-kérdeztem.Tudtam,hogy eszméletlenül kíváncsi.
-Fogalmam sincs,mikor lettél ilyen!Nem így neveltelek!-hisztériázott-De de,pont te mondtad,ha színésznő akarok lenni,okosnak kell lennem!-mosolyogtam.A saját fegyverét fordítottam ellene(egyébként soha a büdös életbe nem akarnék színésznő lenni).
-Rendben!Elmondom!-emelte a kezét a homlokához drámaian.-De előnn te kezded!-mondta nekem.
-Hát jó.-iszonyúan izgatott voltam,de gyorsan elmondtam az egészet,és kicsit álvariáltam a történetet,miszerint Max csak tetszik,és nem vagyok teljesen belezúgva.
-Most te jössz!-mondtam.
-Hmm,hát jó.Szóval,khm,Luke meg én,nah..valami kaparja a torkom!-mutatott a torkára,és ivott egy kortyot az ágyam melletti komódon lévő vízből.Unottan vártam,mikor lesz vége a színjátéknak.
-Nos?-kérdeztem izgatottan,amint visszarakta a poharat.
-Hát jó,gyorsan kibököm.Szóval....Luke meg én...szóval egy pár voltunk!-fújta ki egy szuszra.
Ledöbbentem.
-MIIIIIIIIIIIIIII?!?!?!-visítottam.-Te jártál Luke-al?!-kérdezten most már suttogva.Tudtam,hogy Luke jóval idősebb nálam,de ennyivel?!
-Ne akadj ki kislányom,nagyon régen volt már az.-legyintett idegesen a kezével.
-Te jártál Luke-al.Úristen.Úr.Isten.-Idegesen szorítottam meg az ágyam fémkeretét.Most nagyon jóljött volna egy stresszoldó.
-Jajj,ne akadj ki ennyire!Rendben elmesélem!Szóval...17 éves voltam.Nem voltunk jó módúak,nem járhattam iskolába,13 éves korom óta dolgoztam.Éppen egy gazdag családnál voltam cseléd,ahol Luke is élt.Varázslatos hely volt,varázslatos emberekkel.Minden helyiség teli volt angyal szobrokkal,arany díszekkel,selyemmel,brokáttal...-elhomályosult a szeme,a visszaemlékezédtől.
-Olyan volt mint a Szállás.Egyszóval gyönyörű.A férj és a feleség boldog házasságban éltek,volt két szép gyerekük,sikeresek voltak,ami nem csoda,hiszen a férj a korai ügyvédek egyike közé tartozott,a nő a Brodway egyik híres táncosa volt.Angelnek hívták.
Idillien szép volt az életük,annyira szerettem őket,és ők is engem,hogy szinte családtagnak számítottam.Egyébként akkor alakult ki a ruhák iránti szenvedélyem,az asszonyom sok szép ruhával látott el.A kislányt a testvéremként szerettem,Luke-ot pedig...Iszonyúan szerelmes voltam belé!
Azonban egyszer megtámadták a házat.Feket csuklyás alakok,késekkel,különböző fegyverekkel...Borzasztó volt!Akkor megölték az asszonyomat,az uramat,és a kislányt is.Luke és én maradtunk.Kézenfogva menekültünk el a hátsó ajtón,soha többé nem tértünk vissza.A dédmamádat sem láttam azóta.Gondolom azt hitte,hogy meghaltam.-sütötte le a szemét.Láttam rajta,hogy bánja.
-Azután Lukeal elkezdtünk bujdosni, és közben nagyon sok helyen jártunk.Aztán végül letelepedtünk ide.Viszont engem nem hagyott nyugodni,hogy miért ölték meg a családot.Luke hosszú unszolásom után, végül bevallotta,hogy miért.Hidd el,iszonyúan szerelmesek voltunk,én még sem tudtam igazán bízni benne.Luke ezt nehezen,de szerencsére megértette.Megkereste a városban a Szállást,kért tőlük pénzt,aztán vett nekem egy házat,szerzett munkát is.Aztán pontosan emlékszem,május 3.án,még utoljára megcsókolt,és szó nélkül elment.-fejezte be párás szemmel a mamám.Látszott rajta,hogy ő is kicsit sokkba került,szerintem azóta még soha nem beszélt róla senkinek.Én ellazítottam a görcsösen ökölbe szorított kezemet.Ez most megint lesokkolt.Luke és a mamám.50 évvel ezelőtt.Úristen.
-Nos...mit mondasz?-kérdezte a mamám félszegen.Alig bírtam megszólalni.
-Azóta nem is láttad?-kérdeztem suttogva.
-Amikor megszülettél,világossá vált előttem,hogy anyád képtelen a nevelésedre.Ennek is meg van az oka,de nem a drog,és a pia.Mindegy.Szóval nekem kellett felnevelnem téged.Viszont te mivel tisztavérű lettél,veszélyessé vált a nevelésed.Ezért nagy nehézségek árán megtaláltam Luke-ot.Megkértem,hogy segítsen,és vigyen el téged a Szállásra.De szerinte,ha nem nevellek angyalnak,kevesebb az esélye,hogy megtámadnak.Akkor láttam utoljára,te 3 éves voltál.Kedvelted,szerettél a kezében lenni.Mindig megcibáltad a haját.-válaszolta mosolyogva.Szóval én már találkoztam Luke-al.Húúú...
Egy darabig csendben ültünk,mind a kettőnknek fel kellett ezt dolgoznia.
-És akkor...hogyan lett anya,és én is angyal?-kérdeztem értetlenül.
-Miután Luke elment,elkezdett hiányozni.Rájöttem,hogy ő volt az igazi.Minden egyes férfiban őt kerestem,persze sikertelenül.Aztán volt egy olyan furcsa elgondolásom,hogy csak azért voltam szerelmes belé,mert angyal volt.Így ezután csak angyal férfiakkal voltam eggyütt.És aztán hirtelen,nem tudom melyiktől,teherbe estem,és rá kilenc hónapra,megszületett anyád.Persze Lukeot semmelyikben sem találtam meg.-mondta.-Életem legrosszabb döntése volt,hogy elhagytam.-sütötte le a szemét,gondolom nem akarta,hogy lássam,hogy sír.Nem tudtam mit mondjak.
-De...legalább most itt vagy te!-mosolyodott el,törölte meg a szemét,és paskolta meg a kezemet.Átöleltem.
-Köszönöm,hogy ilyen őszinte voltál.-simogattam meg a hátát.Én is elérzékenyültem.Furcsa volt,hogy a mamám is volt szerelmes.És pont Lukeba.
-Ez természetes,angyalom.Csak a sors furcsa fintora,hogy most találkoztam vele.Miattad.-mondta elgondolkozva.-Remélem neked is olyan fontos lesz mint nekem.-szorította meg a kezem.Azonban furcsa volt az arca.
-Mama,félreérted!Nem vagyok szerelmes Lukeba!-ráztam a fejem.
-Kicsim.Csak rád kell nézni.Pontosan olyan vagy mint én!-mondta.Hmmm.Lehet,hogy Lukenak tetszem?Nemhiszem. Maximum,a mamám miatt.Bár ő sokkal szebb mint én.
-Khmm...zavarhatok Mrs.Miller?-kérdezte a nővér.
-Igen?-kérdezte a mamám.
-Nos,készen vannak Brooke leletei.Ma már hazamehet!-mondta a nővér mosolyogva,és rámkacsintott.Ahh,pont rosszkor!Pedig félórával ezelőtt mennyire vágytam rá...És,hogy most miért nem jó?Be kell vallanom,lassú az agyam.Az elmúlt hónapban történt események fenekestül felforgatták az életem,nem volt időm,hogy feldolgozzam az eseményeket.Luke megjelenése, angyal vagyok,Max,a sötét "oldal",a mamám és Luke...És mindig csak jött és jött valami új dolog ami sokkos állapotba hozott.Most itt a kórházba talán be tudtam volna hozni a lemaradást,de otthon...Ahogy kilépek az ajtón,a srácok le fognak támadni.
-Köszönöm,ez remek hír!-csapta össze a mamám a kezét színpadiasan,és boldogan rámmosolygott.Én is magamra öltöttem,egy kicsit vigyorszerű,lelkesnek szánt mosolyt.
-Akkor pakolhatsz Brooke,az orvos mindjárt jön!-mondta a nővér mosolyogva,és kilépett az ajtón.A mamám el is kezdett rögtön pakolászni,és arról csacsogott,hogy micsoda isteni almatortát fog csinálni.Persze,elterelő akció volt,neki sem tehetett jót,hogy felidézte ezeket a borzalmas emlékeket.
Miután az orvos szabadon bocsátott,és a nővér is mosolyogva megveregette a vállam,nagy levegővétellel kiléptem az ajtón.Kaja szag,Brooke nevű kiáltások,és vörös lobonc köszöntött.Miután Alsie kinyomta belőlem a szuszt,és a többieket is hozzám engedte,akik szintén megszorongattak(és Michael véletlenül leborított egy kisebb adag édes-savanyú szósszal),Maxet és Luke-ot kerestem a tekintetemmel.
-Hol vannak a fiúk?-kérdeztem.Egyszerre hárman kezdtek el beszélni,amit egy gyors mozdulattal lecsendesítettem.Ashtonre néztem.
-Oh,hát...miután Luke kijött a szobádból,Max elkezdett vele ordibálni,amit Luke egy darabig tűrt,de aztán ő is visszaordibált,de valami fura idegen nyelven,amit még soha a büdös életbe semelyikünk sem hallott.Aztán miután Luke átváltott,már Max is azon a nyelven beszélt.Persze,tudtuk,hogy sohasem szívlelték egymást,de hogy ennyire...-nézett a többiekre akik hevesen bólogattak.
-Várj...azt mondtad,hogy egy idegen nyelven?-kérdeztem ledöbbenve.Szerintem már hallottam,akkor amikor Luke,és a mamám is így beszélt.
-Igen,miért?-kérdezett vissza.
-Ja,csak furcsa lehetett...-ködösítettem,aztán a mamámra néztem aki még az orvossal beszélt.Mennyi titkot őrizhet még?

10.

Cselekednem kellett.Szigorú szobafogságban voltam,a mamám minden léptemet figyelte,még az ajtómat is bezárta,és a telefonomat is elvette.Próbált távoltartani az angyaloktól,de figyelmeztettem,hogy ez úgysem fog menni.Ez a misztikus élet a részemmé vált,nem tudnék megválni tőle.l!Persze ő ezt nem érti,hiszen ő sosem volt angyal.De nekem ez fontos!Úgyhogy éppen most is a mamám erőivel szembeszállva készülök elszökni.Betettem egy csomag zsepit az esőkabátom zsebébe,felvettem a legkényelmesebb bakancsom,a kapucnit ráhúztam a fejemre,és szélesre tártam az ablakot.Ez a midenképpen öngyilkos akció felborzolta az idegeimet.Most vagy leugrok és meghalok,vagy a mamám vágja föl az ereimet.De nem érdekelt,nem tudtam egy helyben maradni,mert a végén még a gondolataim fognak a sírba vinni.
A nyíláson keresztül hideg,párás levegő zúdult be a szobába,ami hátralibbentette a hajamat.Megborzongtam.El kellett jutnom a Szállásra,mindennél fontosabb volt,hogy beszéljek Luke-al.Meg akartam tudni mire gondolt Max,és ki kellett engesztelnem Luke-ot.
Az első emeleten volt a szobám,így amikor lenéztem,megszédültem.Haha,ironikus.Egy angyal tériszonyos.
Lelógattam az egyik fekete farmerbe bújtatott lábam,aztán a másikat.Koncentrálj,Brooke!-bíztattam magam.Éppen egy öngyilkos akciót készülök véghez vinni,ha most meghalok,sosem tudhatom meg az igazságot.
Oké,Brooke,menni fog!-suttogtam halkan.Csak simán legurassz,maximum eltörik a gerinced és tolószékes leszel!De, MUSZÁJ eljutnod!-bíztattam magam.Az esésre gondoltam,és arra,hogy szépen,puhán a földre érkezem.Mint egy angyal.
Egy.-Menni fog Brooke,ne félj!
Kettő.-Luke és Max miatt teszed!
Három.-ÚRISTEN,MEG FOGOK HALNI!!!-száguldoztak a gondolataim,aztán kiugrottam.Maximum 3 méter magasan volt az ablakom,mégis úgy éreztem: repülök.Szinte euforikus volt az érzés.Ahogy a hajam az arcom körül lebegett,ahogy a levegő sebesen száguldott el melettem...
Aztán kopp,seggre estem a harmatos fűben.
-Aaaau!-szisszentem fel,és dörzsöltem meg a fájó pontot.Szédülve felkászálódtam,és leporoltam magam.Aztán eszembe jutott,hogy elvileg ez egy titkos akció,és ha meglát a mamám lenyakaz,úgyhogy a falhoz lapultam.Óvatosan kidugtam a fejemet a  fal mögül,szerencsémre a kert tiszta volt.Kis korom óta nem lopakodtam így,nagyonis úgy éreztem magam mintha egy kémfilmben lennék.Bekukkantottam az ablakon:a mamám éppen süteményt sütött,egy piros koktélruhában.Megkönnyebültem,hogy egy darabig nem veszi észre,hogy eltűntem.Aztán kicsit lehajolva futottam el az ablak előtt.Miután már távol értem a veszélyes zónától,nyugodtabban folytattam a sétát.Elterveltem,hogyan fogom kiengesztelni Luke-ot.Ám mikor a park mellé értem,megtorpantam.Egy hete nem voltam már.Azelőtt minden áldott nap bejöttem.Most is a szemem előtt lebegett a nyolc éves Brooke,copfba fogott szőke hajjal,óriási táskával a hátán,rózsaszín lenge ruhácskában egy óriási titok tudójaként,büszkén.Mindig suli után és előtt beugrottam egy öt percre,nem bírtam ki ha nem mehettem be.Féltem,hogy elszalasztom a lehetőséget.Nem is tudom mit jelentett nekem olyan fiatalon.
Megbűvölve sétáltam most be a kellemes hangulatú parkba.Hivogatott a szokásos helyem,úgy éreztem,ezer éve nem voltam már itt.A lábam önálló életre kelt,a szívem húzott.Lassan a betonra léptem.
Luke bátor tekintete.
A fekete csuklyás alakok.
A penge fémes villanása.
Luke utolsó lélegzetvétele.
A kifolyó karmazsinvörös vér.
A földre eső halott test.
Luke üveges pillantása.
Aztán vége.Mintha egy álomból ébredtem volna,feleszmélve tántorodtam hátra.Aztán egy bokorba hajolva elhánytam magam.Hogy miért?Persze,ezerszer láttam már,nyolc évesen sem hagyott mély nyomot bennem.Most viszont...már ismerem Lukeot,egészen más szemszögből láttam a dolgokat.Éreztem már az illatát,élőben láttam ahogyan röhög,ásít,beszél.És láttam meghalni,aztán feléledni.Igaz,nem régóta ismerem személyesen,de nagyon kötődöm hozzá,mintha...a bátyám lenne.És így nekem ez sok.Zihálva hajoltam fel a bokorbol,és töröltem meg a számat a pulcsin szélével.Izzadtam,és nem kaptam levegőt.Azthiszem,megint sokkot kaptam.Szép.
-Szia,Brookey drágám!-hallottam meg egy gúnyos hangot.Azt hittem egyedül vagyok,mikor idejöttem teljesen kihalt volt a tér.Viszont a hang ismerős volt.Sebesen pördültem meg a tengelyem körül.Egy középmagas,fekete,egyenes hajú lánnyal találtam szembe magam.Csuklya volt rajta,és a fejét lehajtotta,így csak a vigyorgó,sötétborvörös ajkait láttam.
-Öhm...Ismerlek?-tettem fel a kérdést.Nem volt szimpatikus,igaz,még nem láttam az arcát.Sőt minden bizonnyal... hányni is látott,szóval az unszinpátia kölcsönös lehet.És valahogy sejtettem,hogy nem civil.
-Óh,Brookey,te nem is láthattál engem!Pedig mindig veled voltam szívem!-vigyorgott.
-T...Tessék?-kérdeztem ijedten.Baljós érzésem támadt.
Ő csak vigyorgott és egyre közelebb lépdelt.Én meg hátra.Így ment ez a játék,míg valami keménybe nem ütköztem.Ijedten fordultam hátra,és néztem fel egy fiúra.Magas voltam,de ő...Lehetett kétméteres is.
Rajta is csuklya volt,ami ismerősen hatott,satuba szorította a gyomromat.
Ő is vigyorgott,és ha nem képzelődök picit morgott is.
Aztán oldalról is előlépett egy alak,kicsivel alacsonyabb a fiúnál.Neki nem tudtam meghatározni a nemét.Azonban...ismerős dèja-vu érzésem támadt.
Én lettem Luke.
-Mit akartok tőlem?-próbáltam utánozni Luke bátor viselkedését,de csak egy nyögés sikeredett tőlem.Bár az ellenséges pillantás hihető lehetett.
-Oh, Brookey de kis butuska vagy!Rendben,segítekek egy kicsit!-vigyorgott a lány,aztán előhúzott egy pengét.A fiú vészjósló hangon a feketehajú lányhoz szólt:
-Ruby!Nem ezért jöttünk.-morogta.A lány szájának mozgásából megállapítottam,hogy elgrimaszolta magát.
A fiúra néztem.
-Mi folyik itt?!-ismételtem meg magam bátrabban.-Mit akartok tőlem?-kérdeztem.
-Tudod mi a küldetésünk Brooke?-kérdezte a fiú.Akár barátságosnak is lehetett volna mondani a hangját,ha nem láttam volna a csuklya alatt a hideg tekintetét.
-Átállítani magunkhoz az angyalokat.De akit nem tudunk meggyőzni,....az meghal.-közölte egyszerűen.Most nem morgott.
-De miért engem akartok?Még a szárnyam sem nőtt ki,és...-mondtam,de a fiú a szavamba vágott.
-Évek óta figyelünk Brooke!Szerinted nem jöttünk rá a képességedre?!Ne feledd,előlünk nem titkolhatsz semmit!-morogta,és lépett olyan közel hozzám,hogy éreztem a hideg leheletét.Beláttam a csuklyája alá,fehéresszőke hajú,hidegkék szemű fiú volt.Hasonlítottak a tónusai hozzám.
-Mi jelentősége van a... képességemnek?-kérdeztem semmit sem értve.
-Valaki nagyon kis kiváncsi!Csak meg ne üsse a bokáját!-sziszegte a lány.Nem ügyeltem rá,inkább a fiúra figyeltem aki információkkal szolgálhatott.És persze arról is igyekeztem megfeledkezni,hogy ha valaki valamilyen csoda folytán meg nem ment,itt fogok meghalni.
-Ne becsüld le a képességed Brooke!Michaelnek szügsége van rá,a te erőd meg van írva a Nagykönyvben!Csodálatos ajándék,egy halálos fegyver,amit az angyalok oldalán nem tudsz kihasználni!-mondta.
-Azt sem tudom kik vagytok ti!Semmit sem tudok,mert mindenki titkolózik!-fakadtam ki.Mindenféle misztikus lény letámad,és közli,hogy én vagyok a halálos fegyver.Tök jó.
-Brooke,mi választ adunk a kérdéseidre!Csak velünk kell jönnöd!-felelte lágyabb hangon,és nyújtotta felém a kezét.
Nos,ilyen esetbe fontolóra kell venni,hogy mit tegyünk.Ha ellenkezünk,megölnek.Ez tuti,akármilyen "halálos fegyverek" vagyunk egyszerűen kivégeznek.Ha elmegyünk velük,akkor megtudhatjuk az igazságot,de átállunk a "Sötét oldalra",és az angyalok ellen leszünk fordítva.Semelyik sem egy jackpot választás.
-Ööö...és kik is a bukott angyalok?Hogyan lesznek bukott angyalok?-próbáltam húzni az időt,hátha történik valami.A lány prüszkölt,ő gondolom már inkább megölne.
-Nyilván ismered a Bibliát.És hallottál már Istenről és Luciferről.Tömören:Lucifer aki angyal volt, fellázadt Isten önkényuralma ellen,és Isten gyáva módon számüzette!Persze a Nagy Lucifer saját birodalmat épített magának,Isten még most is harcol ellene!Mikor elküldte a Mennyből,akkor is tudta,hogy Lucifer erősebb nála!-magyarázta bőszen,kipirosodott arccal.Igazán beleélte magát,már a csuklya is lecsúszott a fejéről.Jóképű,férfias vonásai voltak,de a szeme állatias,a szája kisfiúsan bájos volt.
Tovább folytatta:
-Mi Lucifer követői lettünk,mikor rájöttünk,hogy az angyalok téveszmében élnek.Fellázadtunk a diktatúra ellen,de mivel túl sokan követői annak a mocskos hatalomnak,a Pokolba kellett menekülnük.De eljött a mi időnk,és hidd el,ha nem állsz át,a képességed ellenére is meghalsz!-mondta.Szinte égett az arca a láztól.Összeszorult gyomorral halgattam az "előadását".
-És ha...megöltök minket,akkor...mit fogtok utána csinálni?-kérdeztem remegve.
-Az emberek alapvetően téveszmében élnek,azt hiszik,hogy az angyalok a jók.Nos,ezt megváltoztatjuk,elégetjük az összes bibliát,és ha szépszóval nem megy,erőszakkal kitöröljük az emberek fejéből az angyalok szót!-mondta lángoló tekintettel.
Féltem.Nagyon féltem,hittem a fiúnak,és valahogy éreztem,hogy ez be fog teljesülni.
-Még van egy kérdésem.Mire jó a képességem?-kérdezten félénken.
-Nem mondhatom el Brooke.De ennyit megmutatok.-nyúlt felém. Megfogta a kezemet,és a betonra húzott.
Az ő szemén keresztül láttan az egészet.Hát innen volt ismerős a hangjuk!Reszketve vártam,hogy a történet leperegjen előttem.Sokkal rosszabb volt,mint előtte az én szemszögömből látni.Megint rámjött a hányinger.A fiú elengedte a kezemet.
-Érted már Brooke?Bármit láthatunk egy adott tárgyon,felületen,és élőlényen amit megérintesz!Sőt más más szemszögből is!Érted már milyen csodálatos ajándék?-kérdezte lelkesen.
-De én más történeteket nem láttam!-ellenkeztem.Ruby az elmúlt percekben már harmadszorra prüszkölt.
-Túl sokat árulsz el Jason!Öljük már meg!-fújtatott.
-Nem ölhetjük meg,túl sok kincs lakozik benne!-lépett közel hozzám,és simított végig az arcomon.Megfagyott az ereimben a vér.Úgy nézett rám mint egy tűzben kovácsolt csodálatos kardra.Én voltam a fegyver,magyarul csak egy tàrgy.-És azért csak ezt látod,mert nem aktiválódott a képességed!-mondta ismét nekem.Aztán Rubyra nézett a vállam felett.
-Haggyuk itt!-mondta.Rubyn jól látszódott,hogy sokkot kapott.
-T..tessék??!!-kérdezte ledöbbenve.
-Mondom:hagyjuk itt!-ismételte magát unottan.
-Te megőrültél.Azt akarod,hogy visszamenjen az angyalokhoz,akik ezután úgy foglyák őrizni mint egy hímestojást?!Utána már nem tudjuk megkaparintani!-mutatott rám idegesen,és dobt le a csuklyáját.Nálam fiatalabbnak látszó,erősen kifestett,fekete szemű és hajú lány volt.Hófehér bőre erősen elütött a hajszínétől.Érdekes volt,hogy fekete hajában egy búzaszőke tincs volt.Nem tűnt festettnek.
-Igen,hagyjuk itt.Persze,...a szabály az szabály...-lépett közel hozzám,emelte fel az egyik tincsemet és szagolta meg.Megborzongtam.Aztán megfordult,és onnan beszélt Rubyhoz.
-Viszont a szabály aztmondja,hogy nem hagyhatjuk csak így itt...-mondta.Ruby erre gonoszan elmosolyodott.
-Akkor mit akarsz?Vágjam le a csuklólyát?-kérdezte lelkesen.Én azt hittem,menten elájulok.
-Dehogy is!-ráncolta a homlokát Jason.-Csak megadjuk neki a túlélési lehetőséget,és megmutatjuk az angyaloknak,hogy nem kímélünk meg senkit!-mondta.
-Vagyis?-értetlenkedett Ruby.
Jason meg sem hallotta,előrántott a csuklyája alól egy kést és felém lépett.Azthitten szívrohamot kapok.
-Nyújds a kezed!-parancsolt rám.A lágy hangjának már nyoma sem volt.
Félénken felé nyújtottam a karom,és körbenéztem.Sehol senki,a park teljesen kihalt volt.Ez az én formám.
Ruby értetlenkedve figyelte a jelenetet,a másik csuklyás pedig csak állt.Jack gyengéden feltürte a pulcsim ujját,és végigsimította a hófehér bőröm.Azzal a fülembe suttogott:
-Sajnálom,Brooke,de a szabály,...-
-Az szabály.-suttogtam én is beletörődötten összeszorított szemmel,
azzal Jason merőlegesen mély sebet ejtett az alkaromon.Felsikoltottam.Gyorsan elránrottam a kezemet,és magamhoz szorítottam mint egy csecsemőt.Éreztem ahogyan kibuggyan a vérem.Jason közönyösen bámult.Láttam egy kis szánalmat,és sajnálatot is a szemében,de többnyire érzelemmentes volt.
Ruby csípősen felnevetett,megragadta a karomat,és ő is megvágott,azonban gyorsan kitéptem a kezemet a szorításából.Ahogy körbenéztem nem volt menekülési lehetőségem,sarokba voltam szorítva,lassan elöntött a pánik.
Jason hátulról elkapott,és hosszú karjait a derekamra fonva satuba szorított.
Ruby lassan,ördögi mosollyal felém sétált.Kifeszítette a karomat,és elkezdte cafatolni rajta a finom bőrt.Néma sikollyan,és könnytelen könnyel tűrtem a kínzást.Úgy éreztem cafatolják a bőrömet.A forró ragacsos vérem eláztatta a pulcsimat,és szinte perzselt.Jason közben halkan nyugtadgatott,és simogatta a hajamat,amitől hányingerem támadt.
-Ruby,ne játszadozz!Nehogy elvérezzen!-mondta Jason összeráncolt szemöldökkel.
Ruby kelletlenül bedugta a véremtől ragacsos kést a csuklyája alá.
-Csak alkotok.-grimaszolt Ruby aztán a fejére húzta a csuklyáját,és még egyszer hozzám szólt:
-Nemsokára találkozunk,baby!-nyomott puszit az arcomra,és tűnt el a bokorban a másik alakkal.Jason még a fülembe suttogott:
-Mond meg Lukenak,hogy üdvözlöm!-mondta aztán elengedett.Félájultan zuhantam a földre,onnan láttam ahogyan Jason fejére húzott csuklyával eltűnik a szemem elől.Úgy feküdhettem ott mint egy roncs:két megsebzett karom kifacsarva hevert a testem mellett,a lábaimat már rég nem éreztem.Gyenge voltam,alig tudtam megmozdulni,mégis valahogy a látószögembe tudtam helyezni az egyik,erősen vérző karomat.Utolsó pillantásként,nyomtatott betűkkel ezt olvastam rajta:
Ő SZÉPEN MEGÚSZTA.DE AZ ANGYALOK,HOGYAN FOGLYÁK?-JÖVÜNK.

9.

Sosem voltam szerelmes,sosem tetszett még senki.Minden fiú akinek tetszettem, csak a külsőmbe volt szerelmes,sőt nem is szerelmes!Csak le akartak feküdni velem(amit nem is igazán értettem, egy cseppet sem vagyok vonzó).Ez nem kellett nekem.Ezé mert rt is volt az,hogy minden kapcsolatot elkerültem a fiúkkal,egy érzelmi védőburkot húztam magam köré.Nem voltam romantikus alkat,magas ívben leszartam a párkapcsolatokat,nem érdekelt semmilyen szerelmi ügy.Viszont,most először éreztem valamit!Ilyen kis bizsergető,szívszorongatós érzés.Amikor csak állsz,nem tudsz megmozdulni,és a füledben cseng a szíved felgyorsult üteme.Max ezt váltotta ki belőlem.Belépet a Szállás egyik ősöreg,fa ajtaján és megszűnt minden.Színtiszta,gomolygó köd.Ott állt Ashton,Danny,Kaytleen,Michael,Mason,Alsie,Calum,Amber,Tom,Luke...És nem láttam semmelyiküket.Csak őt láttam.Meg Luke-ot,hogy furcsán néz rám.Aztán megszűnt a köd,mindenki visszatért a szobába,és már nem csak hárman voltunk.És folyt tovább az élet.Calum fejbecsapta Alsie-t,Ashton pimaszul vigyorgott rám,Michael csak állt,Danny megtörölte a szemüvegét,Mason a vérvörös,élesre reszelt körmeit vizsgálgatta,Amber,Kaytleen,és Tom pedig,fogalmam sincs miért,de beszélgetve kivonultak a teremből.Csak én álltam ott mint egy idióta.Szó szerint lefagytam,az érzelmek hulláma mindent elsöpört.Max mosolyogva visszanézett rólam a telefonjára és odament Dannyhoz.Valami "szokásos megbeszélésről" vitatkoztak.Luke hirtelen karon ragadott.Feleszméltem néztem rá.
-Jól vagy?-kérdezte összehúzott szemmel.Nem voltam jól.Hányingerem lett,és elkezdett fájni a fejem.Azon kívül,hogy azthiszem belezúgtam első látásra Maxbe,olyan érzésem volt,mintha láttam volna már valahol,nagyon ismerős volt nekem valahonnan.
-Persze,persze,hogy jól vagyok!-bólogattam.
-Mivan,Max Black hírhedt csábereje magával ragadott?-kérdezte gúnyosan.Most nagyon ráérzett.Nem válaszoltam,nem  tudtam neki hazudni.Keserű arcal engedte el a kezemet,és fordult el tőlem.Értetlenül bámultam utána ahogy eltűnt a Szállás egyik nehéz ajtaja mögött.Fogalmam sincs,hogy mit érzek Luke iránt,és hogy ő mit érez irántam!10 éve láttam minden egyes nap,most meg itt van élőben...Még nem tudtam feldolgozni.Most csak annyit tudok,hogy Max megfogott.
-Szia!Brooke,igaz?-kérdezte egy mély,csábos hang.Hátrafordultam,és szembe találtam magam vele.Hirtelen nem kaptam levegőt.
-Igen...Te meg gondolom Max.-mondtam remegő hangon.
-Igen,jól gondolod.-mosolygott sejtelmesen.
-Ööh...Te...tisztavérű angyal vagy?-nyögtem ki a legértelmesebb mondatot ami eszembe jutott.Úgy látszott nem csodálkozott a hülye kérdésemen.
-Igen,a legtisztább kiadás.-nevetett.-Te is,úgyhallottam.-nézett mélyen a szemembe vibrálóan kék szemével.
-Igen.Bár múlthéten még sejtelmem sem volt minderről.-mutattam körbe.
-Igen,Luke mesélte.Azt modta különleges a képességed,de még nem tudja mi az.Alsie be volt zsongva.-röhögött.
-Igen,azt észrevettem.Mikor beléptem a nyakamba vetette magát.-nevettem el magam.
-Igen,ez jellemző Alsie-re.-mosolygott.-Megismerkedtél a többiekkel is?-kérdezte.
-Nemigazán,nem beszéltem még velük.-.
-Hát akkor néhány dolgot feltétlenül tudnod kell.Calum és Alsie folyton basztatja egymást.Ne ijedj meg amikor este sikításokat,és röhögéseket hallassz.-mutatott rá Alsie-re és Calumra akik éppen most iy gyilkolták egymást.-Ja és Calum félvér,Alsie tiszta vérű angyal.-mondta.Bólogattam,majd Michael felé néztem.Nagyon érdekelt a szárnyából áradó sötétség.
-És ő?Miért ilyen a szárnya?-mutattam rá.
-Hát...Michael ereiben félig...sötét angyalok vére folyik.-húzta el a száját.-Az anyja bukott angyal.-mondta halkabban.-De ne ítéld el,az internet perverziója ellenére vérbeli angyal.És amit tudnod kell róla,hogyha hozzányúlsz a laptopjához,előbújik a sötét énje.-mondta halál komoly arcal.
-És Ashton?-érdeklődtem.
-Ő tisztavérű.Amit tudnod kell róla,de ne mond el,hogy elmondtam,de fél a kacsáktól.-mondta.Szerintem a látta az arcomon az értetlenkedést,így folytatta:
-Ne kérdezd,nekem sincs fogalmam róla,hogyan alakult ki ez nála!De inkább nem firtattam,mert nem büszkélkedik vele,és ilyenkor le tudná harapni a fejem.-röhögött felemelt kézzel.
-Oké,és Mason?Asszem nem vagyok neki valami szimpi.-húztan el a szám.
-Igen,Mason sokszor bunkó tud lenni,de egyébként nem az.Ja,és ő a tesóm.-mosolygott.Leesett az állam.Ő csak mosolygott,aztán Dannyre nézett.
-Ő az unokabátyám.Ő szervezi a megbeszéléseket,az anygyali ügyeket,és a szállással kapcsolatos dolgokat.Flúgosnak látszik,és hidd el,az is.De nyugi nagyon jó fej.Félvér.-mondta.-Kaytleen és Amber pedig,mielőtt találgatni kezdenél,járnak.-folytatta.-Nem szívesen beszélnek róla,de tudnod kell.Ja és Kaytleen tiszta,Amber félvér
-.
-Oké.-bólintottam.-És Tom?-kérdeztem.
-Tom tisztavérű,de egy idióta.A Szállás egyik vezetőjének az unokája,amivel nagyon nagyra van.Ne csapd le ha ezzel dicsekszik.-grimaszolt.-És azthiszem ennyi.Van még pár tanító de ők most nincsenek itt.Akiket bemutattam,csak azok laknak itt.-.
-Oké.Köszi,hogy bemutattad őket.-vörödödött el a fejem.
-Hát ha Luke nem tette meg őket.-vonta meg a vállát.Úgy sejtettem van valami gubanc köztük.Amikor kimondta a nevét elsötétedett a tekintete.Így folytatta:
-Valami kérdés még?-mosolygott rám.
-Hát...kettő lenne.-gondolkoztam.Luke múltkor túl sokat mesélet,nem tudtam tőle megkérdezni,miért néz ki most is úgy mint tíz évvel ezelőtt.
Max megvonta a vállát.
-Figyelj,az angyalok 18 éves korukig úgy fejlődnek mint az emberek.Aztán mikor betőltik ezt a kort,es kinő a szárnyuk,leáll a növekedésük.Persze nem élünk örökké,körübelül egy jó 50 évvel tovább,és ebben a formában halunk meg.Vagyis nem fogsz megráncosodni.-grimaszolt.-Luke,pedig idősebb,fogalmam sincs mennyivel.-vonta megint meg a vállát.
-Aha...-döbbentem le.Sokkot már nem is kaptam,ez semmi volt a múltkoriakhoz képest.
-A második kérdésem pedig.Csak Ashtonnek és Michaelnek láttam a szárnyát.Neked nincs?-kérdeztem.
-Hát ez úgy működik,hogy az angyaloknak 16 éves korukban kinő a szárnyuk.Neked azért nem nőtt ki mert egyszer sem próbáltad aktiválni a képességet.Mi már kis korunkban is arra edzettük,hogy időben kinőjön a szárnyunk.Szóval akiket a teremben láttál nekik mind van szárnyuk,csak úgymond,álcázták őket.Bonyolult elmagyarázni,de...visszahajlik a hátadba.Ahogy a madaraknak a hátukra hajlik a szárnya,nekünk is így van.Csak a milyénk beleolvad a hátunkba,magyarul.De inkább megmutatom.-magyarázta azzal felhúzta a pólóját.Elakadt a szavam,és jócskán kikerekedett a szemem.A látvány leírhatatlan.Mint egy félisten.Ledobta a földre a pólóját,azzal megfordult.Izmos hátán két szárny körvonala látszódott,de úgy olvadt bele a hátába,mintha a bőr alatt lett volna.Aztán hirtelen mintha a bőre gumiból lett volna,elkezdett szakadozni,és kibújt alóla két hófehér,óriási angyalszárny.Max hátrafordult,és mosolyogva nézte a leesett állam.
-Ez...bámulatos...-leheltem.Fogalmam sincs,hogy ezt a teste hogyan képes megoldani anatómiailag.
-Nekem az első benyomásom az ijesztő,és a bizarr volt,de azért bámulatosnak is bámulatos.-nevetett.
-És...nem fáj?-kérdezten aggódva.
-Meg sem lehet érezni.Inkább az fájdalmas,mikor először kinő.Abba már bele is haltak.-komolyodott el.
-Szerinted nekem mikor nő ki?-érdeklődtem megszeppenve.
-Fogalmam sincs.De mostmár itt vagy,és Amber,Kaytleen vagy Ashton segítségével hamarosan készen állsz rá.-mosolygott.-Felemelő érzés mikor megvan.-simított végig a szárnyát büszkén.Viszketett a kezem,annyira meg akartam érinteni.
-Mi folyik itt?Nyílvános pucérkodás úgy látom.-mondta vigyorgott Calum ahogy odajött hozzánk.
-Hagyd Cal,had mutogassa Brooke-nak a szebbik oldalát!-vigyorgott gúnyosan Alsie és rámkacsintott.Akkor olyan vörös lehettem mint egy paradicsom.
-Oh Alsie,ne tagadd,hogy te is szereted mutogatni a bájaidat!-vigyorgott Max.Alsie is vörös lett,talán vörösebb is mint a haja.
-Mi volt akkor?-értetlenkedtem.
-Oh,hát Alsie drágám múltkor félmeztelenül rohangált a folyosókon!-röhögött össze Max Calummal.
-Kényszerítettek!-mentegetőzött Alsie.-Felelsz vagy Mersz-eztünk!-magyarázta drámaian.Aztán csak a végtelenségig röhögtünk,mire egyszerre feleszméltem.Hé!Úgy tűnik,mintha barátok lennék.Pedig körübelül egy órája ismerjük egymást.Mégis annyira befogadóak,és segítőkészek...Egyébként ne higgyétek azt,hogy sosem voltak barátaim!Voltak...csak elárultak,és megszégyenítettek.Miközben "jóba" voltuk,aközben is hányszor tettek megjegyzést a családomra,vagy a melltartóm kicsi méretére!Akkor persze nem érdekelt,örültem,hogy tartozok valahová.De aztán a barátaim,a suli csillagjai,magamra hagytak,kigúnyoltak.Egyszerűen röhögve hátatfordítottak nekem.Azóta mint most is,nem volt igazi barátom.És most...furcsa volt,hogy szerető társaságba kerültem.A nagyi mennyire örülne neki!Ó basszus.A mama.
-Hé,sràcok!-szólaltam meg hirtelen.-Lassan haza kéne mennem,a nagyanyám azt sem tudja,hogy élek e vagy halok.Nem tudjátok hol van Luke?-kérdeztem.
-Nem...Miért?-húzta össze a szemét Max.A többiek is értetlenkedve néztek.
-Hát...mert Luke hozott ide,és gondoltam,hazavisz!-makogtam.Max fürkészően végigmért aztán határozottan kijelentette:
-Majd én hazaviszlek.-
Nos,még a gondolatba is beleborzongtam.Egyedül csak én,és ő.De mi lesz Luke-al?Úgy sejtettem,van valami gubanc köztük,és kétség kívül zokon venné,ha Maxel mennék haza.
-Sajnálom Max,de én...tudod,Luke hozott ide,és...-makogtam,amit Max felhúzott szemöldökkel hallgatott.
-Miért pont Luke?Nem biztos,hogy ráér.Vagy el akar e vinni.-vágott a szavamba.Tényleg...mi van ha nem akar elvinni?Ha a terhére vagyok?Lehet,hogy mérges rám.És Max...
-Jó,elmegyek!-sóhajtottam.Max büszke mosollyam megfordult és indult el a Szállás egyik ajtaja felé.-Hozom a kocsit!-kiabálta maga után.Alison azután a lelkemre kötötte,hogy minél hamarabb jöjjek el,és úgy megszorongatott,hogy azóta sem kapok levegőt.Calum pedig félszegen átölelt,és megborzolta a hajamat.Röhögve tűrtem a fejmelegítést.
-Indulhatunk?-dugta be a fejét Max az ajtón.A győzedelmes vigyor már csak halványan tükröződött az arcán.
-Persze,csak...nem tudjátok hol van Luke?-néztem körbe.
Senkisem válaszolt,Alsie-ék csak megvonták a vállukat, gondolom tartottak Maxtől,akinek megint vészesen elsötétült az arca.
-Mindegy is!-legyintettem a kezemmel.-Mehetünk!-bólintottam.Nem akartam,hogy Max haragudjon rám.Gyorsan megöleltem Alsie-t,aztán még körbenézten a fényűző teremben,hogy magamba szippanthassam minden egyes részletét,és jellegzetes aranyfényű ragyogását.Aztán kiléptem Maxel az ajtón.Egy ugyan olyan hosszú,és sötét folyosón haladtunk,amilyenben idefelé jöttünk Luke-al.Az alagútban terjedő hideg légáramlat bekúszott a pulcsim alá,megborzongtam.Nemsokára egy nagy garázsba értünk,ahol egyedül egy csodálatos,fekete BMW parkolt.Tökéletesen illett Maxhez.
-A tiéd?-kérdeztem ámulva,le sem véve a szemet a gyönyörű kocsiról.
-Igen,10 éves korom óta gyűjtök rá.-simította végig büszkén a kezét a hűvösen ragyogó,tükörsima felületű kocsin.Udvarias vigyorral tárta előttem szélesre az ajtót,én pedig vörös fejjel szálltam be a csodajárgányba.Ő is bevágódott mellém,elfordította a kulcsot,és kinyitotta a garázs ajtaját.Azonban nem tudtunk elindulni,mert valaki a nevemet kiáltotta:
-Brooke!-.Azonnal megismertem a hangot.Kapkodva kicsatoltam a biztonsági övemet és az ajtót nyitottam volna,azonban az nem nyílt ki.Kis ideig rángattam,aztán hihetetlenkedve Maxre bámultam.
-Miért nem nyitod ki!?-kérdeztem ingerültem,és meglepődötten.Max közönyösem bámulta az arcomat,aztán a tekintete Luke-ra vándorolt az ablaküvegen keresztül,ahol annak mérges arcával találta szembe magát.Lassan húzta le az ablakot.
-Igen?-nézett közönyösen Luke-ra.Luke nem válaszolt,csak gyilkos pillantással illette Maxet.
Aztán rámnézett.Nem szólt semmit,mégis borzasztó bűntudatom támadt.Lassan kinyitotta a száját,ám mikor megszólalt volna Max felhúzta az ablakot.
-Szia Luke!Köszönj szépen Brooke!-momdta gúnyosan,aztán meg sem várta a válaszunkat,halkan suhanva kihajtott a sötét garázsból a hideg éjszakába.Nem néztem hátra,nem tudtam volna elviselni Luke szánalomtól,dühtől,és szomorúsággal kevert tekintetét.Nem szóltam Maxhez,pillanatnyilag szerelmes voltam belé,és mérges voltam rá.Neki sem volt mondanivalója,vonallá préselt szájjal bámulta az utat.Fogalmam sem volt mi járhat a fejébe,borzasztóan idegesített,hogy nem tudom mit gondol.A szám szélét rágva,idegesen bámultam ki az ablakon.Mi van köztük Luke-al?És miért nem engedte,hogy találkozzak vele?Zakatolt az agyam,iszonyú dühös voltam rá.De ott volt bennem az iránta érzett vonzalom.Baszki!És még csak ma találkoztunk,mégis ennyi érzelmet váltott ki belőlem!
-Megjöttünk.-mondta közönyösen a házunk előtt leparkolva.Azonnal megjelent sz ablakban a mamám aggódó arca a függöny mögött.Ó,anyám.
-Köszi.-próbáltam elővenni én is a legsemmitmondóbb arcomat,de csak egy makogás kerekedett belőle.Amilyen gyorsan csak tudtam kipattantam a kocsiból,viszont Max villámsebességgel elkapta a kezemet.
-Hé!-nézett mélyen a szemembe,áthatóan kék szemével.
-Igen..?-néztem rá félszegen.
-Haragszol rám?-kérdezte kis idő múlva.Nem látszott a szemében megbánás,a hangjában mégis kérlelés bújkált.Rögtön rávághattam volna,hogy nem.De Luke fontosabb volt annál,hogy azt higgye,hogy nem esett rosszul a mai incidensünk.Kis gondolkodás után így válaszoltam:
-Mi van köztetek Luke-al?-néztem rá fürkészően,kérdésre kérdéssel válaszolva.Igyekeztem azt mellőzni,hogy teljesen belezúgtam.
Nagyot sóhajtott,de a tekintete sziklaszilárd,és hideg volt.
-Figyelj,neked ehhez semmi közöd.Csak annyit véss az eszedbe Brooke,Luke nem olyan jó mint gondolnád.Néha,hogy úgy fogalmazzak,sötétebb erőkkel is... ismerkedik -mondta gúnyosan,aztán elengedte a kezemet,és sebesen elhajtott.A keletkező szél meglibbentette a hajamat,ahogy a távolodó csodajárgány után bámultam.Nem értettem amit mondott,vagy inkább...nem akartam érteni.Sokáig néztem azt a pontot ahol Max eltűnt,igaz,már hűlt helye sem volt.Nagyot sóhajtva megfordultam,és elindultam afelé a sárkánnyal tarkított aknamező felé,ami az otthonomnak neveztem.

8.

Miután újra kaptam levegőt a gyönyör helyiség láttán, Alison karon ragadott és odahúzott az angyalokhoz.Fekete ruhát viseltek,a lányok haja iszonyúan hosszú volt,és...a hátukon szárnyak nőttek.Igen,fehér tollas,madárszárnyakhoz hasonló óriás angyalszárnyak.Mintha fénylettek volna,csillogó szivárványszínben pompáztak mikor rájuk sütött a nap.Bámulatos látvány volt,elállt a lélegzetem.
-Srácok,ő Brooke,ó nem tudom mért mondtam a neved,mert mindannyian tudják,na mindeeegy!-hadarta egy szuszra Alsie zavartan.-Ő itt Ashton.-mutatott egy szőkésbarna göndörhajú fiúra,aki talán a legaranyosabban mosolygott.Hatalmas szárnya volt.
-Ő Thomas,de csak Tom.-A fiú szintén vörös hajú volt,viszont rajta farmer volt és egy sima ing.Nem voltak szárnyai.
-Ő itt Mason,de vigyáz vele mert közveszélyes!-suttogta a fülembe.Elég hangosra sikerült mert Mason mérgesen Alsie-re nézett.Mason gyönyörű volt,tipikusan olyan volt,amilyen én mindig is lenni akartam.Sötétbarna hullámos haja ,karamellaszínű szeme,sötét,iszonyúan hosszú szempillája,telt,borvörös ajka,és borzasztóan nőies alakja volt,és persze gyönyörű szárnya.Ellenségesen nézett rám,de azért mosolygott.
-Őt itt Calum,ha ő ismegengedi Cal.-nézett gúnyosan a fiúra.Sötétbarna haja,és tejeskávé színű bőre volt amitől erősen elütött tejfehér szárnya.Egy hülyevagyAlison című pillantást vetett Alsie-re,aztán pajkosan rámmosolygott.-És utolsósorban ő itt Michael.-mutatott a fiúra.Nos,ő több szempontból érdekes volt.Zöld haja volt,vibráló zöld szeme,és ami a legérdekesebb:nem fehér hanem szürke szárnya volt.Kedvesen mosolygott,és tényleg szimpatikus volt,csak a szárnyából valahogy sötétség is sugárzott.
-Hiányoznak páran,például Kaitlyn,Danny,Max és Amber.De szeretni fogod őket.-mosolygott kedvesen.
-Leállhatsz Alsie,a végén még szétrobban a feje,azt pedig nem akarjuk.-nézett Alisonra Calum.
-Körbe vezethetlek Brooke?-kérdezte tetetett udvariassággal a hangjában Calum.
-ÉN,vezetem körbe,már megbocsáss!-szűkült össze a szeme Alsie-nek.
-Mert?Miért te?-kérdezte felvont szemöldökkel Cal.
-Mert...én láttam meg előbb!-kezdett el érvelni Alsie.
-Ettől még nem a tiéd!-tette a csipőjére a kezét Calum.Úgy éreztem magam mint egy utolsó kocka csoki amin két nyolcéves vitatkozik.Mason a fejét csóválta röhögve,Michael és Tom olyanokat ordibált,hogy "csajbunyóóó",Luke pedig csak a fejét fogta kínjában.Ahogy kívülről néztem őket,bármennyire is vitatkoztak,összetartó csapatnak tűntek.Hirtelen valaki mögém állt.
-Ööö...te vagy Ashzon ugye?-mosolyogtam rá.Meg sem hallotta a kérdésemet,pajkosan rámmosolygott.
-Körbevezesselek?-kacsintott rám.Felröhögtem,és a kezemre tapasztott szájjal bólintottam.Kiosontunk az egyik ajtón ami a teremből indult ki.Ashton magyarázott:
-Ahol voltunk az a Nagyterem,olyan mint egy nagy nappali,onnan indul ki minden helyiség.Amelyik ajtón kijöttünk az a konyhába,és a fürdőkbe vezet.Innen át lehet menni a tantermekbe,a szobákba és a Szentélyhez.Hol akarod először kezdeni?-kérdezte.
-Ha nembaj,először a Szentélyt nézném meg.-mondtam,bár fogalmam sem volt róla,hogy az mi.Ashton ezt sejthette,mert elkezdte mondani.
-A Szentély olyan mint egy kis templom.Oda járunk imádkozni,oda járunk a harcok előtt satöbbi.Igazán megnyugtató hely.Aki itt volt az mind szerette.-magyarázta és egy kis séta után benyitott az egyik ajtón.Ha lehet,még nagyobb fényesség fogadott mint a Nagyteremben.A falak nyugtató fehér színűek voltak,óriás ablakok nyitódtak belőlőle amelyeken kinézve csak a tiszta kék eget láttam.Fogalmam sem volt,hányadik emeleten vagyunk,mikor a föld alá jöttünk le.A termet két szóval lehetett leírni:nyugalom,és túldíszítettség.Mindenhol márványból,gránitból,vagy aranyból készült szobrok,márvány padsorok és padló,aranyból készült oltár volt.Sok anyag és textúra keveredett egymással,mégis a nyugodtság sugárzott a helyiségből.Ashton odasietett az oltárhoz es intett a kezével.Az oltár felé haldva,a szobrokon végighúztam lágyan a kezem.Gyönyörűen voltak kifaragva,minden apró mozzanat tökéletesen élethű volt,és még a tüzet is láttam a szemükben.Hátborzongatóan szép élmégy volt.Odaérve Ashtonhoz kérdőn néztem fel rá,aki csak a kezét nyújtotta,és segített fellépni az oltárra.Szorosan egymás mellett áltunk,szinte éreztem szárnya puhaságát a bőrömön.
-Ööö...Ashton?-kérdeztem félenken.
-Ha azt akarod kérdezni,hogy még mindig vitatkoznak-e,szerintem észre sem vettek minket.-röhögött.
-Nem,nemazt.-mosolyodtam el.-Lehet,hogy fura kérés lesz,de...megfoghatom a szárnyad?-kérdeztem vörös fejjel.Felröhögött.
-Sosem láttál még angyalszárnyat?-mosolygott kedvesen.
-Múlt héten még azt sem tudtam,hogy léteznek angyalok.-húztam el a számat.
-Akkor várj egy percet.-lelépett az oltárról,és szó szerint kiterjesztette a szárnyait mint egy nagy madár.Hatalmas volt.Tátott szájjal néztem,amin ő csak röhögött,és megkérdezte:
-Na,megfodod vagy sem?-mosolygott.Leléptem az oltárról,és óvatosan a szárnya felé nyúltam.Puha volt.Na jó,az nem kifejezés,hogy puha.Finoman lágy,és kellemesen meleg volt,amellett nagy és izmos.Végisimítottam a hosszán,aztán a hátához értem.Két lyuk volt a pólóján azon bújt ki a két szárny.Megsimítottam a bőre és a szárnya találkozásának pontját.
-Látom,tetszik.-mondta.
-Őszintén?Olyan mint egy kinövés.De tetszik!-
-Kinövés?Ezt még senki sem mondta!-fogta a fejét.-Ez életem legszomorúbb pillanata.-
-Jajj,Ashton tudod,hogy szeretem a szárnyad.Igazán....csinos.-próbáltam menteni.
-Csinos?Csinos?!Inkáb ne folytasd kérlek!-emelte drámaian a homlokához a kezét.
-Oké,inkább mamár nem szólalok meg.-röhögtem.Hirtelen Luke nyitott be az ajtón.
-Gyertek vissza,megjöttek Max-ék.Látom össze melegedtetek.-mondta hűvösen,aztán a feje eltűnt az ajtónyílásban.
-Most haragszik rám?-kérdeztem bűnbánóan.Luke fontos nekem,ha nem is....úgy.Vagyis...jó nem tudom,hogy fontos nekem Luke,de fontos.Na.
-Nem,nyugi,inkább rám harakszik.De a haragja körübelül 30 percig tart.-mondta Ash egyszerűen.Kanyargós folyosók között haladtunk,mikor végre odaértünk a teremhez.Ismét nagy fényesség,ismét vörös lobonc.
-Ó,Brooke,azthittem hogy elvittek a sötétangyalok.-dramatizált,aztán Ashton vállára csapott.Ahogy körbenétem3 új taggal bővült a csapat.Egy körübelül 40 körül járó,szakállas fickóval aki Danny-ként mutatkozott be,egy Amber nevű barna hajú szemüveges lánnyal,és Kaitlynnel,akinek szőke haja,és virágos fejpántja volt.Azonban ott volt még valamilyen Max is...
-Megjöttem!-sétált be telefonnal a kezében azt ajtón egy magas,sötétbarna hajú,kékszemű szexisten.Nem tudtam levenni róla a szemem,szerintem még a szám is nyitva volt.És miután meglátott és rámosolgott,azóta a délután óta nem tudom kiverni a fejemből Max Black-et.

7.

Boo az ölemben dorombolt.A gondolataimba merülve simogattam a szobáman csukott ajtó mögött.Bármennyire imádom a nagymamámat,valahogy az elmúlt napokban nem tudtam elviselni a közelségét.Most Lukera vártam,örültem,hogy kimozdulhatok itthonról,és elszabadulhatok ebből a nyomasztó közegből.Alig vártam már,hogy megint elmerülhessek az angyalok világában.Vagyis a mi világunkban.Még mindig nem tudtam elhinni.Angyal.Ilyenkor mindenki Isten koszorújára,a glóriás,szárnyas,fehér ruhás,göndörhajú teremtményekre gondol.Nos,én egy magas,mellben picit lapos,egyenes szőke hajú,átlag csaj vagyok fekete ruhákban.Mégis angyal vagyok szuper képességgel,amit még nem tudunk nevén nevezni,mert csak egy dologban nyilvánult meg.Hamarosan szárnyam nő,harcolni fogok fekete szárnyú angyalokkal,és misztikus életet élek Luke-al.Ez két nappal ezelőttig elképzelhetetlen volt.Fluffy hirtelen felkapta a fejét,és égnek meredő szőrrel az ajtóra meresdt.Luke éppen az ajtón settenkedett be,meg sem hallottam.

-Luke?!Te hogy jutottál be?A nagyi nincs is itthon!-képedtem el.
-Felhasználtam a szuperképességem!-vigyorgott.Még mindig nem árulta el a sajátját,bármennyit bosszantottam vele múltkor.
-De gyere mielőtt Elizabeth ideér!Megölne ha tudná,hogy a Szállásra viszlek!-ragadta meg a kezem,és húzott fel az ágyról.Ősöreg macskám szinte kirepült az ölemből.
-Te nem is szóltál neki?-ijedtem meg,miközben húzott lefelé a lépcsőn.Pajkos mosollyal nézett fel rám.
-Kiment a fejemből.De ráér akkor megtudni mikor hazahozlak!-vigyorgott.A szememet forgattam.A mamám őrjöngeni fog.Kituszkolt az ajtón továbbra is a kezemet szorongatva.Hirtelen elkezdett futni maga után ráncigálva engem.Néha kicsit elegem van az Angyalfiúból,már ha lehet így nevezni.
-És hogyan lehet odajutni a Szállásra?Metróval?-gúnyolódtam.Hirtelen megállt én pedig a hátának csapódtam.Nyomban lehervadt a vigyorom.
-Nem éppen.-bámulta gondterhelten az eget.
-Nézd az embereket,csak úgy tudunk a Szállásra menni,ha senki sem figyel minket!A sötét angyalok mindenhol ott vannak...-suttogta.Fél percig figyeltem az embereket,de jobban lekötött az,hogy egy aranyozott,ósdi iránytűt tart a kezében.
-Mit csinálsz?-kérdeztem suttogva,és a válla felett áthajolva nézni a kezében tartott patináns iránytűt.
-Én most éppen azt élvezem ahogyan a melled nekinyomódik a hátamnak,viszont neked az emereket kéne figyelned!-fordult meg,és mondta tetetett számonkéréssel.
Gyorsam a karomat a mellkasom köré fontam és kiöltöttem a nyelvem Luke-ra.Ő nem zavartatta magát,röhögve hátatfordított.Duzzogva néztem a járókelőket,és már egészen belefeledkeztem a "munkámba mikor Luke vállon ragadott.
-Gyere!-húzott maga után.
-Nem kell ráncigálni,tudok járni!-hisztériáztam.Luke ügyet sem vetett rám,gyorsan besurrant egy sikátorba.Megjegyzésként:fogalmam sincs hogyan tud ilyen csendben járni bakancsban.Én alig tudtam megemelni a lábamat a nehéz cipőben.Szóval gyorsan,és hangosan Luke után "suhantam" a sötét sikátorba.Előszőr félhomály volt:a Nap fénylő sugarai alig jutottak be az omladozó falak közé.Szemét és kosz borította a földet,a szemeteskukák csordulásig tele.Ahogy egyre beljebb értünk egyre elhaltak a külvilág zajai,csak hátborzongató kutya(vagy farkas)ugatás törte meg a néma csendet.Már csak azt vártam mikor kerülnek elő drogdrílerek,és különféle gengszterek aranyláncal a nyakukban.Értelmes gondolkozásomat Luke forró kezének érintése szakította meg:hosszú ujjait ráfűzte az enyémekre és megszorította azokat.
-Jól vagy?-kérdezte őszinte érdeklődéssel a szemében.Sejthette,hogy mindentől paranoiás vagyok a látomásom miatt.Nem féltem de nem is voltam halálosan jó kedvemben.A hallgatásomat Luke nemnek értelmezte.
-Csak nem félsz?-kérdezte gügyögve.-Megvéd Luke bácsi nefélj.-csípte meg az arcom.
-Paraszt!-löktem el röhöve a kezét.Hirtelen elkomorodott,és elengedte a kezemet.
-Gyere,már várnak ránk.-mondta,és elkezdett tovább menetelni.
-Ööö...pontosan...kik várnak ránk?-kérdeztem zavartan.Luke elmosolyodott.
-Majd meglátod!-mondta mindenttudó mosollyal.-De hidd el szeretni fogod őket.-.
-És azok az "Ők",milyen lények?Vámpírok,zombik,vagy estleg...démonok?!-irronizáltam.
-Nagyon vicces vagy.-grimaszolt Luke.-Csak azt nem tudom,hogy a koboldok hogyan fogják értékelik a humorod!-vigyorgott.
-Vannak kobodok?!-tátottam el a szám.
-Igen,eggyütt élnek a sellőkkel.-nézett rám Luke lesajnálón.
-Ha ha,Mr.Szarkasztika,inkább odaérhetnénk már.-mondtam vörös fejjel.Aztán csak ment és ment...míg végül megállt az eggyik szeméthegy előtt.
-Nőké az elsőbbség!-vigyorgott.
Megilletődtem.
-Mit akarsz?Másszam meg?Vagy mit csináljak vele?!-tettem csípőre a kezem.
-Látszik,hogy sosem angyalkodtál.-húzta el a száját és kezdett el ásni a szemétben.
Követtem a példáját,bár fogalmam sem volt mit csinál.
-Sorry,de az "angyalkodást" az emberek egy picit máshogy képzelik el.-grimaszoltam.
-Például?
-Háát pl...fehér ruhákban járunk,göndör a hajunk,és egy felhőn ülünk.-soroltam amik először eszembe jutottak.Hirtelen közelebb lépett hozzám,és vészjóslóan nézett rám.
-Egyáltalán nem ilyen az élet Brooke,ez nem Disney-land.Véres és kemény háborút vívunk túlerővel szemben.Az angyalok napjai meg vannak számlálva.-mondta vészjósló hangon,és miközben beszélt a szeme haragos tenger színűvé sötétedett.
-És...mit tudunk tenni ezellen?-suttogtam.Nem akartam,hogy kihaljunk.
-Két dolgot tehetünk Brooke.Harcolunk az utolsó pillanatig,vagy feladjuk,és vége lesz az angyalok korának.Ez így megy nálunk.-mondta egyszerűen,és mintha valamit talált volna a szemétben,felcsillant a szeme.
Egy fogantyút húzott ki a szemétből.
-Készülj fel!-mosolygott és lenyomta a fogantyút.Egy pillanatig nem történt semmi,de aztán hirtelen a szemét mögötti földön megjelent egy ajtó.Luke csalogatóan felém nyújtotta a kezét.Követtem.Az egész olyan volt mint egy pince.Lefelé haladtunk teljes sötétségben.Luke pulcsijába kapaszkodtam,aki a telefonjával világított.
-Megmondtam Tomnak,hogy cserélje ki a villanykörtét!-zsörtölődött.
-Ki az a Tom?-kérdeztem.
-Majd megismered.-mosolygott.
-Ma nem leszünk sokan,szóval nem fogsz mindenkivel találkozni.A lényeg az,hogy pár emberrel vigyáznod kell.Például Alisonnal.Majd meglátod miért.-vigyorodott el.
Éppen kérdeztem volna,hogy ki a csuda az az Alison,mikor egy vaskapuhoz értünk.Nagyot nyeltem,amit Luke észrevett, bátorítóan elmosolyodott,és lenyomta a kilincset.A hirtepen beözönlö fény elvakított,mégis amit először megláttam egy vörös lobonc volt,és egy éles sikítás ami a nevemet formálta.
Aztán mire észbekaptam valaki rámugrott.
-Brookeeeee!-visította valaki a fülembe.Hirtelen eltolt magától.
Középmagas,szeplős lány volt élénkvörös hajjal.Barátságos meleg szemével kedvesen méregetett.
-El sem hiszem,hogy találkozunk!-ugrált.-Sokat hallottam rólad Brooke!Luke folyton folyvást rólad beszél-vigyorgott Luke-ra,aki csak a fejét fogva röhögött.-Jajj elfelejtettem,a nevem Alison,barátoknak csak Alsie!-mosolygott rám boldogan.Ez a pozitív energia bomba engem is jó kedvre derített,akármennyire zavarban voltam.
-Szia,én is örülök...Alison.-
-Neked csak Alsie!Nem is tudod mennyire vártunk!Mindjárt körbevezetlek!-mondta.
-Ájj Alsie!Először is engedt,hogy picit magához térjen!-karolta át védelmezően a vállamat.Ahogy Alsie elhúzott szájjal arrébb állt,óriási tér tárult elém.Magasfalú terem volt,aranyozott kárpitu bútorokkal,festményekkel,tükrökkel,és sok angyalszoborral.A padló fehér köve,erős kontasztrot alkotott a teremben lévő fekete-arany bútorokkal,mégis lágy maradt az összhatás a kicsit kopott,türkisz-arany tapétának köszönhetően.Ám ami a legkiemelkedőbben csodálatos volt az épület plafonjai,ami üvegből volt,és amiből üvegből készült hatalmas csillár lógott le.Az plafonon beszűrődő napsugarak szikráztak a terem minden egyes pontján.Imádtam.Egyszóval leírva bámulatos volt az egész helyiség.Ahogy a bámulattól be tudtam csukni a szám,egyből körbenéztem.8 furcsa ruhás angyal bámult vissza rám mosolyogva.És akkor,abban a pillanatban úgyéreztem(később sajna nem mindig),hogy végre hazatértem.